Solah and Kellan

A hatalmas, fával bélelt iroda meglehetősen csendes és magányos, komor hangulatot kelt ahogy Kellan sötétbe burkolózva ül az asztalánál s könyökén támasztva fejét egy halom papírkupac olvashatatlan betűit bogarássza. A kék tinta ellenében piros tollat vett a kezébe még naplemente után, hogy ezzel tudja kijelölni a hibákat s a nagyon abszurdok felé odaírni az elvárást. Nem szívesen rágja bele az alkalmazottai szájába a megoldást, viszont tekintettel arra, hogy szorítja az idő, kénytelen megtenni. Tudja, hogy képesek a jóra, képesek megcsinálni elsőre is valamit, jelen esetben viszont Solah lassan hatodik alkalommal hozta vissza neki ugyan azt a papírkupacot, amit már ezerszer átjavított és a lehető legértelmesebben írta le a megoldást. Utálja a töketlenkedést és a pontatlanságot és bár 1400 éve alatt ő már megszokta magától a precizitást, mégis belátja, hogy azok akik a vállalatánál dolgoznak, 80%ban emberek. Emberek akik sokat tévednek, könnyen fáradnak és a kevés életévül miatt gyakorlatlannak számítanak a többiek mellett. Solah és még tíz olyan személy van itt, akik természetfeletti képességgel rendelkeznek, őt magát is beleszámolva.
Alsó ajkának szélére harapva dől hátra hatalmas irodai, bőr bevonású forgószékében s gyilkos, de annál is inkább fáradt tekintettel bámul az ajtóra, mintha szuggerálni próbálná. Egy óra múlva, még így az estébe nyúlva is de megkezdődik az előjegyzett egyeztetés és tárgyalás az építkezésről. Morózus épületet készülnek felhúzni egy régi kis gyárépület helyére, s mielőtt még elhappolnák a kezük közül, el kel kezdeni az ügyvédi papírok kitöltését is valamint azok feltételének megbeszélését. A gond csak az, hogy az ügyvédnek még csak nyoma sincs a környéken és ha így haladnak akkor nem is lesz, mert ki lesz penderítve.
Makulátlan ujjai közül kiejti a tollat ami tompa, halk puffanással éri el a vastag papírköteget majd feltápászkodva a minibárhoz ballag tökéletesre bokszolt bőrcipőjével. Kellemes, lágy és monoton visszhangot vet a szobában amit a bár halk, nyikorgó ajtaja tör csak meg. Egy még bontatlan, hűtött Whiskyt vesz elő belőle majd megtölt egy üvegpoharat ami unottan tengeti mindennapjait a dohányzóasztalra tett fémtálcán.
A hatalmas, egész nyugati falat betöltő golyóálló ablak tökéletes kilátást nyújt Manhattan kivilágított városára. Az épület maga a többi ház fölé emelkedik ezzel némi hatalom is a kezükbe került annak idején, mivel ennek értelmében a város felett állnak.
Mélybarna, már-már feketének ható végtelen mélységű érzetet keltő szemei megbabonázva fürkészik nem csak a horizontot, de az utcákon ballagó, ilyen magasságból hangyáknak ható embereket, a házakat és a parkokat. Néha neki is szüksége  van egy kis szabadságra, nem véletlen hát, hogy nem vitte haza a munkáját, hanem itt lát el mindent. Alapjáraton nincs semmi baja Hannával, de kénytelen rájönni Kellan is arra, hogy a tanár és mester élet piszok nehéz főleg egy olyan Dhámpír mellett, aki gyakorlatilag nem tud semmiről.