+18Kétségbeesett hévvel rángatja meg ágykerethez bilincselt, szálkás izmokkal átszőtt karjait, hogy e bájos műsorral járjon a nyikorogva feltáruló, pergő festékű ajtó mögül előlépő, kajánul vigyorgó nőrabló fickók kedvében. A nagyobb hatás érdekében hevesen vergődni kezd a dúlt ágyon, ahogy megpillantja szerbül szövegelő, rosszarcú fogvatartóit, miközben valódinak tűnő műkönnyeket csal étcsokoládé színben sötétlő, megtévesztően hiteles rémületet és dühöt tükröző szemeibe. Végső show-elemként dob még egyet csaknem teljesen ruhátlanná meztelenített, cafatokra szaggatott ruhadarabokkal fedett testén, amivel újra megcsörrenti a csuklóit sebesre dörzsölő fémpereceket az ágyrács rozsdamarta vasrúdján.
- Nézd már, Zlatan. Hogy vergődik a madárka. – röhög fel a magasabb, szikárabb pasas, miközben közelebb lép hozzá. A langaléta fickó kétrét hajtja magát, hogy lehajoljon hozzá, így alkalma nyílik közelebbről is megszemlélni a szerb lánykereskedő vörhenyes, sebhelyekkel rútított képét. A látóterébe került arcnak alig akad olyan négyzetcentimétere, amelyet ne borítanák fehéren világító, csúnyán gyógyult hegek. A napbarnított bőrön izzani látszanak a forradások, amik minden bizonnyal tarajossá tört sörösüveg csonkjától származnak.
- Rosszul sült el egy kocsmai verekedés, Szépfiú? – kérdezi Nola, régen használt, rekedt-kásás hangon. Torkában mintha szárazra szikkadt falevelek zizegnének, érzéketlen húsdarabbá fonnyadt nyelve nehezen forog aszály sújtotta szájában. Nyelőcsöve sajog a vízhiánytól, nyálkahártyáit ezernyi, lánghegyű tű döfködi szüntelen. De nem ez a legnagyobb gondja. A Sebhelyes röppályára állt jobbja komolyabb kínokat ígér.
Meg sem próbál kitérni a felé száguldó tenyér elől, csupán szorosra zárt szemekkel felkészül a már többször átélt, éles, csípős fájdalomra. Azonban az – várakozásaival ellentétben - elmarad.
Résnyire nyitott szemhéjai mögül les fel a kiszuperált, lepattant kórházi ágy mellett álló fickók alkotta szoborcsoportra. A Langaléta oldalához sorolt alacsony, köpcös pasas vaskos ujjai társa csuklóját markolják, míg másik húsos, sötét szőrrel borított kezében jókora, rézgálic-kék folyadékkal töltött injekciósfecskendőt tart.
- Két óra múlva jelenése van a muffnak, te meg összebasznád az arcát?! Kirohadt az agyad a sok vodkától, ökör?! – hörren a Kertitörpe felháborodottan, holott ő tűnik alkoholistábbnak a két gúnár közül. Kerek, zsírosan fénylő arcát elpattant, lilába hajló, mélybíbor hajszálerek gazdag hálózata szövi be. A borpírtól vöröslő húspárnák között, szűk, kicsiny szemrésbe zárt, kavicsszürke íriszek villannak meg, szamóca alakú orrnyílásaiból hosszúra nyúlt, kacér szőrszálak kukucskálnak elő. Verítékcseppeket gyöngyöző homloka alacsony, mély ráncokkal ekézett, ajkai dúsak, enyhén kékes árnyalatúak, álla szinte nincs is, magába kebelezi azt a nyakára nőtt, fekete borostával futtatott, kelt-tészta állagú toka. Nola az alapos szemle végeztével összegzi magában benyomásait: egyik balfácán rútabb, mint a másik. Már most ez a vélemény fogalmazódik meg a fejében, holott a fickók nyak alatti régióra még ki sem terjesztette vizsgálódását.
- Eressz, faszfej! – dörren a Sebhelyes kitépve jobbját a szőrpamacsokkal ékített virsliujjak préséből, miközben vegytiszta rosszindulatot tükröző pillantását végig Nola arcán tartva kaján, ronda vigyorra húzza hegekkel szabdalt ajkait.
- Mondd csak, nyuszikám, seggszűz vagy még? Az arabok imádják az anál témát. Jobb, ha felkészülsz, hogy hamarosan ülni sem leszel képes a kitetovált, hetyke valagadon. – röhögi a Langaléta, majd durván belemarkol Nola fésületlen, kusza fürtjeibe, hogy közvetlen közelről döfhesse álnokul villogó pillantását foglya félelemmel fűszerezett dühöt sugárzó, dacos tekintetébe.
- A kecskebaszó homokniggerek zabálni fogják a lázadó véredet. Szeretik megzabolázni az engedetlen, nagyszájú ribancokat. Csak azt sajnálom, hogy nem fogom látni, ahogy erőszakot tesznek rajtad. Be fogsz törni te is, hiába meresztgeted rám a villámokat szóró szemeidet. – morogja gonoszul vigyorogva, erővel hátrarántva Nola fejét. Felszisszen, mikor fejbőrébe éles fájdalom nyilallik, hátát ívbe feszíti a rá erőltetett, kényelmetlen póz, sebesre horzsolt csuklóiba mélyen bevágnak a szorosra húzott fémperecek.
- Kár, hogy nem lovagolhatlak be nekik, megtanítanám én neked, hogy hol a szájaló kurvák a helye. – teszi hozzá sötéten parázsló, sóvár pillantását végigfuttatva a hátrahajló női nyak kecses ívén.
Nem látja a Langaléta éhes tekintetét, de nem is kell látnia azt, hiszen tisztán érzi a bőrén grasszáló, falánk íriszek nyomában gyulladt tűzösvény perzselő hőjét. Ezúttal nem kell szimulálnia a haragot, mely mohó lángok formájában faldossa a lelkét. Még arról is megfeledkezik, hogy rettegést mímeljen, olyannyira leköti az önmagával, pontosabban a forrongó indulataival vívott, ádáz harc. Minden morzsányi önuralmát elemészti a törekvés, hogy elnyomja küzdőszellemét, amely egyre elszántabban szorgalmazza a lánykereksedő pasasok módszeres kifilézését.
Noha volna mondandója, inkább lenyeli korántsem becéző hangvételű szavait és makacs hallgatása jeléül szorosan összepréseli kiszáradt ajkait.
- Hagyd már, Bratislav. Tudod mi a szabály? Nem taperoljuk össze az árut. – morogja a Köpcös ingerülten. – Inkább fogd le, míg beadom neki a cuccot. Az egy dolog, hogy el tudjuk takarni a bilincsnyomokat a csuklóján, de nehéz lenne eltüntetni egy böhömnagy véraláfutást a karjáról, ha szétroncsolom a vénáját. – teszi hozzá a pirospozsgás Kertitörpe, akinek most még közelebbről hallja alkoholtól érces, mély fekvésű orgánumát. Mivel hátrafeszített feje miatt igencsak leszűkült a látótere – az ismeretlen eredetű foltokkal szennyezett, málló vakolatú falon kívül nem lát egyebet -, kénytelen a fülére hagyatkozni, ha meg akarja határozni a fecskendős pasas körülbelüli pozícióját. Becslései szerint Mr. Húsgombóc már veszélyesen közel jár a könyökhajlatához, aminek bőrébe, a Sebhelyes asszisztálásával, pillanatokon belül belemélyeszti a markában szorongatott fecskendő ijesztően nagy – csaknem arasznyi – tűjét.
A következő pillanatban megszűnik a fejbőrét szaggató, parázs fájdalom, ezzel egy időben hátát elengedi a gerincét ívbe kényszerítő görcs. Teste ernyedten hanyatlik a szutykos ágyneműre, azonban nem nyílik módja kényelembe helyezni magát, karjait máris vasujjak vonják béklyóba. Mivel játszania kell a temperamentumos, de fizikálisan gyenge, harcban járatlan nő szerepét, nem szoríthatja acélossá edzett combjainak ollójába az alsótestére nehezedő pasas derekát, hogy megroppantsa azt. Pedig szívesen ripityommá zúzná a filigrán Sebhelyes vékony medencecsontját úgy, ahogy anno azt kiképzőjétől tanulta. Mesterfogások helyett inkább teszi, amit kell, amit elvárnak tőle: koordinálatlanul, hisztérikusan rúgkapálni kezd lábaival, miközben spanyol, ízes szitkok egész áradatát zúdítja a két nőrabló gazfickóra.
Félpercnyi „vehemens” küzdelem után végül hagyja legyűrni magát. Fojtott nyüszítést hallat tettetett elkeseredésében, amikor a Bratislav nevű pasas egész súlyával rátelepszik, mintegy maga alá temeti őt. Szaglóhámját felhorzsolja a rajta heverő fickó csípős-savanykás izzadtságszaga, melybe tömény alkohol gyomorforgató bűze és olcsó cigaretta orrfacsaró odőrje vegyül. Fáradtan zihálva, elnyűtt arccal tűri, hogy a Köpcös minden finomságot nélkülözve a húsába vágja az irdatlan tűt, amit talán – méretéből ítélve - egy lódoktor orvosi táskájából sikerült lenyúlni. Fájdalmas nyögés szökik ki elnyílt ajkainak résén, mikor megérzi nyugtatóval telenyomott vénájának lüktető feszülését.
- Ne… kérem… - motyogja vontatottan és már alig-alig kell rájátszania elcsigázottságára. Hevesen zakatoló szíve biztosítja azt, hogy a szervezetébe juttatott kábítószer csúcssebességgel száguldjon végig erein. Az idegrendszerébe került szedáló anyag ködöt libbent agyára, először csupán sejtelmes-áttetszőt, néhány szívdobbanásnyi idő múltán tejfölsűrű-áthatolhatatlant. Ahogy vastagszik az elméjére telepedő, művi kábaság fellege, úgy homályosul el látása. Látótere egyre szűkül, mintha hályog kúszna a szemére. Elkontúrtalanodik, kifakul a Világ, színeit, formáit veszti a környezet. Végül fekete karikák ugranak opálossá tompuló íriszei elé, kapkodó légvételei lecsillapodnak, szívverésének sebes tempója nyugodtabb ritmusra vált. Feszülő izmai és idegszálai abban a pillanatban ernyednek el, amikor tudatát kioltja az elméjét bekebelező, szurkos feketeség.
~ ~ ~
Mire karjánál fogva kivezetik a sejtelmes megvilágítású, árnyas folyosóra, már csaknem teljesen tiszta a tudata. Ellentétben a többi, lefátyolozott lánnyal, akik úgy botorkálnak végig a gránitszürke, durva felületű kőfalak között, mintha bokáikhoz láncolt, mázsás vasgolyó nehezítené a járásukat. Nem mindegyiküket viszik a Csarnokba, nem mindegyikük elárverezendő termék. Egyes megrendelők határozott paraméterekkel rendelkező nőkre adják le az igényüket, őket a folyosóról nyíló magántermekbe irányítják, hogy átadják őket újsütetű gazdáiknak.
Lehajtott fejjel, rájátszott ügyetlenséggel poroszkál végig a folyosón, miközben gondolatban újrajátssza az elmúlt másfél óra eseményeit. Emberfeletti regenerációs képességének hála csupán harminc percet töltött teljes öntudatlanságban lebegve, így előkészítésének csaknem minden mozzanatára emlékszik, bár egyes részletek a feledés homályába vesztek. Elképzelhető, hogy később, mikor már szervezetéből maradéktalanul kitisztul a kábítószer, maguktól bukkannak majd fel elméjében a sötétben ragadt képek.
Képes felidézni a pillanatot, amikor szorgos, hozzáértő női kezek lemosdatták és megborotválták a testét, gondosan leápolva annak minden rejtett zugát, majd pedig mandulaolajat masszíroztak felpuhított bőrébe. Rémlik neki hogyan mosták meg, balzsamozták be vanília illatú szerekkel mokkabarna haját, melyet végül enyhén hullámosra szárítottak és kibontva hagytak. Kisminkelésének folyamatáról azonban nem maradtak meg az agyában éles képek. Egy biztos: valamit szöszöltek az arcán. Körmeit viszont festetlenül hagyták. Ha a sminkelésre nem is, de emlékszik a „ruhára”, amit rá adtak, amit most is viselni kénytelen. Különböző hosszúságú aranyláncok sokaságát akasztottak a nyakába öltözék gyanánt, a legrövidebbek a melléig, a leghosszabbak a combja közepéig nyúlnak le, azonban egyik sem alkalmas arra, hogy eltakarja bájait, azt a célt viszont kétségkívül elérik, hogy épp a takargatni kívánt testtájaira irányítsák a figyelmet. Lábfejeit jégfénnyel káprázó, kisebb-nagyobb gyémántokkal kirakott toronymagas sarkú, platformos cipőbe bújtatták, köldökébe mogyoró méretű brillkövet rejtettek. Csuklóira a felsőtestén végignyúló láncok kisebb verzióinak tucatjait kapcsolták, eltakarandó a fémperecek által okozott sérüléseket. A fürdető-öltöztető nők nem tudhatták, hogy mire megkezdődik az aukció, már nyomuk sem lesz a bőrébe horzsolt sebeknek. Átlagos halandónak hitték, elvégre kábának és esetlennek mutatta magát, és - mint mindig - most is kiválóan játszotta a szerepét.
Olyannyira lefoglalja a közelmúlt felelevenítésének feladata, hogy mire feleszmél révedezéséből már őt vezetik be az árverező terembe. Határozott mozdulattal tolják be az alulról megvilágított, kör alakú, padlóba süllyesztett színpadra. Valaki lelibbenti róla az aranyló szálakból szőtt, könnyű anyagú fátylat, mire ott áll drágakőből kirakott tűsarkúban, mindössze néhány láncba öltözve. Míg hátának jó részét eltakarják lapockája alá nyúló, fényes hullámokra omló fürtjei, addig ruhátlan, rózsatetoválásokkal ékített feneke teljességgel fedetlen. Bódultnak tettetve magát, imbolyogva áll a foncsorozott ablakok karéjában és várja, hogy végre megkezdődjön a licitálás. Értesülései szerint Célpontja a latin-amerikai származású, sötét hajú, sötét szemű, nőies idomú, harmincas nőket részesíti előnyben, tehát ő tökéletesen megfelel a fickó kívánalmainak. Ha minden flottul megy, még pedig úgy kell mennie, akkor a kegyetlen habitásáról, véreskezűségéről és beteges szexuális ízléséről hírhedt olajmogul hamarosan megvásárolja, hogy aztán durván megerőszakolja, végül konkrétan halálra verje őt. Az aberrált arab pasas esetében szó szerint értendő az „egyszer használatos nő” kifejezés. Esély sincs arra, hogy a szerencsétlen áldozat újra szerepelhessen az agysorvadt emír étlapján, elvégre az aktus minden esetben az aktuális partner halálával végződik. Nyilván vele is azt tervezi, amit elődjeivel is, csak éppen arra nem számít, hogy ő korántsem lesz olyan könnyű eset, mint amihez a rohadék szokva van.
Belső eszmefuttatásából a végső licit elhangzása zökkenti ki és repíti vissza a Csarnok üvegfalai közé.
Nem tudja, melyik ablak mögött ül a Célpont, így lövése sincs arról, hogy végül is az Emír vette-e meg. Egy szemvillanásnyi időre végigárad rajta az aggodalom: mi van, ha a pasas nem találta elég vonzónak? A következő pillanatban azonban a baljós gondolat helyét megkönnyebbülés veszi át hallva a rejtett hangszóróból szóló, kellemes fekvésű, hajlékony szoprán által közölt, szemérmetlenül nagy összeget. Tonnás szikla gördül le a szívéről, úgy tűnik, egyelőre nem kell áttérnie a B tervre, maradhat az eredeti irányvonalon, elvégre csakis krőzusi gazdagságú Célpontjának áll rendelkezésére olyan szemérmetlenül nagy vagyon, hogy megengedhet magának egy másfél milliós numerát.
Nyílik az ajtó, halk, madárszárny keltette, surrogás-szerű hangot hallatva kebelezi magába a törhetetlen, hangszigetelt üveglapot a gránitszürke fal. Valaki mögé lép, majd ismét a fejére terül a fátyol. Ügyelve a látszatra, leszegett fejjel, ügyetlenül lépkedve követi a karját markoló alkalmazottat, aki rövid séta után a Megvásárló szobájához vonszolja őt. Újfent felhangzik az ajtómozgást kísérő, surrogó nesz, mire bizonytalanul egyensúlyozva átlépi a küszöböt.
- Parancsoljon, Uram. Az Ön által megvásárolt áru. – mondja a karját szorongató férfi simulékony, behízelgő baritonján, miközben ünnepélyesen leemeli róla a fátylat. Ő mindeközben azt fontolgatja, hogy amint lehetősége nyílik rá, felgyújtja azt az átkozott aranyszőttest, amit folyvást a fejére terítenek, mintha csak valami portól megóvandó bútor volna.
És ekkor elköveti azt a hibát, hogy idő előtt feltekint a Vásárlóra. A látvány szó szerint letaglózza. Izmai kővé dermednek bőre alatt, agyát pillanatnyi áramszünet bénítja meg.
Az a szemét lycan, aki három hónappal ezelőtt elhappolta előle az argentin drogbárót. Pedig az a rosszarcú, heroinban utazó dél-amerikai fószer igazi Nagy Hal, valóságos Bálna volt. Zsíros összeg ütötte volna érte a markát. Ez a kétajtós szekrény meg benyúlta a célpontját.
Erre nem megint az útjába ette a fene?!
- Te?! – nyögi kiesve a szerepéből, hangot adva elképedésének, miközben lassan, de biztosan a harag savazó mérge terjed szét benne.
Az ismerős, kellemes vonású, de kellemetlen emlékeket felcitáló arc láttán kedve lenne hisztérikus kacajban kitörni. Elnyomja a késztetést, sürgős dolga lévén. Elméje hamar lerúgja magáról a döbbenet béklyóját és máris menekülési tervet kovácsolgat.
Első teendőként kiiktatja a felső végtagját markolászó fickót. Kitépi karját a hosszú, erős ujjak közül, majd ugyanazon mozdulat folytatásaként könyökét a pasas arcába robbantja. Hallja, ahogy ütése nyomán megroppan az inzultált járomcsont. Áldozata felordít kínjában, mire belemarkol a szétzúzott arcát fájlaló gúnár zakójába és lendületes mozdulattal – akadály gyanánt - a lycanhoz vágja a szűkülő tagot. Eközben zsebmetszői ügyességgel felfegyverkezi magát. Kihasználva a meglepetés erejét, szabad kezével megragadja a vérfarkashoz lökött fickó öltönyzsebéből kikandikáló pisztoly agyát és annál fogva kirántja azt a helyéről. Mivel az ajtó – hála a Magasságosnak – még nem siklott vissza a helyére, elszántan kivetődik a helyiségből és nyaktörő cipőit lerúgva futásnak ered az üres folyosón.