Aiden & Isabella

Le kell vezetnem ezt a feszültséget, és ezt haragot, vagy különben fel fog emészteni, biztos vagyok benne, hogy így lesz. És mivel mással tehetném ezt mind mondjuk levadászni valamit? Annak idején egyszer már próbáltam elkapni azt a vérszívót, csak valahogy kicsúszott a markomból, és habár tudom, hogy éppen le van blokkolva a képességem, de biztos vagyok benne, hogy ennek ellenére is nyert ügyem lesz. Valamin le kell vezessem ezt a feszültséget ami az utóbbi napokban felgyülemlett bennem, és egy vámpírvadászat kellően elegendő lesz. Viszont azt hiszem most nem akarok itt maradni, ki kell szabadulnom innen, New York-ból, legalább pár nap erejéig, és tudom is hogy hova fogok menni. Salembe, egy régi barátom, vagyis nem is annyira régi, mint új, de ő a palija ennek a bizonyos vámpírnak. Lehet, hogy Kierran-nak nem fog tetszeni az ötlet, nem tudom, de két három napig nélkülöznie kell, levegőváltozásra van szükségem, és le kell vezetnem a feszkót. Mielőtt a táskámba bepakolok előkapom a telefonom és nyomok egy sms-t a mesteremnek arról, hogy három napra elugrom Salem-be egy barátomhoz, kirándulni, de ha elakarna érni akkor a telefonon el tud. Biztosan nem lesz ezzel baja, bár nem is értem miért lenne azzal, hogy egy kicsit kikapcsolódom.
A hátizsákomba bele dobálok találomra cuccokat, kényelmeseket amikre szükségem lehet az elkövetkezendő két napban, a mellé pedig a vadász cuccaimat, késeimet, főleg amit az apámtól kaptam, ezt mindig magammal viszem. Pénzt, amit tegnap éjszaka a bárban kerestem, azt is a táskám mélyére rejtem. Rajtam egy fehér színű farmer van egy fekete bakanccsal, lehet hogy nem túl szexi, vagy divatos cucc, de ha például menekülnöd kell akkor bizony jól jön neked, és ha esetleg verekedésre kerülne mondjuk a sor, akkor sem árt ha ilyen van rajtad. Felülre egy fehér színű trikót kapok fel egy kockás inggel, amit nem gombolok be csak lazán hagyom. Méz színű fürtjeimet most lazán, kiengedve hagyom, hogy hullámosan a derekamra omoljanak, és indulok is. Azt hiszem stoppal megyek ezúttal, sokkal gyorsabb lesz mint buszra szállni, és mivel kocsival még nem rendelkezem, mivel annyit még nem túlóráztam a bárban, így aztán jobb lesz ez. Nem nagyon félek, mert ha esetleg a helyzet úgy hozná akkor könnyen megtudnám védeni magam. Amúgy meg sokkal rosszabb dolgokat is láttam már az életben, mint mondjuk egy kiégett kamionsofőrt. Míg New Yor-ból elértem Salembe legalább háromszor át kellett szállnom, amit gond nélkül meg is tettem, csak az egyik sofőr akart nagyon szemtelenkedni, de hamar rávilágítottam arra a tényre, hogy ha továbbra is szemtelen akar maradni akkor bizony igazán meg kell szabadulnia az egyik érzékenyebb testrészétől, és ehhez én fogok segédkezni. Aztán úgy tűnt, hogy az üres fenyegetőzések elég volt, nem kellett bemutatnom azt, hogy milyen véresen komolyan gondolom a dolgot, és utána nyugodtan utazhatunk tovább. Én addig is bele merülhettem a gondolataimba, és próbáltam nem a szüleimre gondolni és arra, hogy tulajdonképpen hogyan is haltak meg, valamint nem arra koncentrálni, hogy miképpen fogom megtorolni, megpróbáltam a mesteremnek a tanácsát követni és nem a múltban élni. De basszus én teljesen képtelen vagyok erre, ha ez azt jelenti, hogy nem bírok ki lépni a múlt árnyékából, hát legyen, akkor nem bírok ki lépni, de nem tudok másra gondolni. Miután megérkezem a városba, a csávónak adok némi készpénzt, majd gyorsan ki is pattanok és elindulok megkeresni Aiden melóhelyét, mivel tudom, hogy merre kell keresnem, és alapból könnyen tájékozódom ezért hamar ráakadok. Egy laza fintorral az arcomon nézek végig az öltözékemen, nem éppen olyan ruházat mint amilyenben ilyen puccos helyekre szoktak járni, most már mindegy. Határozott mozdulattal lököm be a bejárati ajtót, majd az első pincért elkapom a karjánál fogva.
-Hello, elnézést, de én, Mr. Worrington-t keresem, köszönöm.- majd egy sarokban várakozom míg a fickó meg nem jelenik előttem, addig a falat fixirozom, az összes repedést megszámolom.
-Szia,- köszönöm egy laza mosoly kíséretében,- izé… beszélnem kell veled.- bököm ki.

Aiden mai napja is elég döcögősen indult. Reggel hétkor ébredt, hiszen nyolcra már a munkahelyén kellett lennie, észrevette, hogy tegnap este fürdés után kifordítva vette fel az alsónadrágját, felakadt az előszobaszekrényének kulcsában, ennek következményeképp véletlenül rálépett Menta nevű macskájának farkára, aki ezt egy keserves nyivákolással díjazta és elszaladt. Otthonról elindulva legalább kétszer bukott fel a piacon a nagyobb darab kövekben, és látott két galambot „szexelni”, hogyha lehet így fogalmazni.
Mikor belépett az étterem ajtaján leroskadt a legközelebb álló székre, és a tenyerébe temette az arcát. Csak arra tudott gondolni, hogy ennél már úgy sem lehet rosszabb, de akkor eszébe jutott, hogy a filmekben akár hányszor ezt mondják, zuhogni kezd az eső. Még szerencse, hogy fedél van a feje felett.
Mivel az étterem csak kilenckor nyit, még van egy teljes órája, hogy kényelmesen átöltözzön, elpakolja a tegnap elmosogatott tányérokat, és, hogy a kollégái segítségével feltegyék a szép üvegasztalokra a fehér terítőket és a vázákat, amibe majd Hose, a virágárus fiú friss növényeket hoz majd. Aiden sosem szerette a virágokat. Ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy allergiás volt a pollenre, ezért tavasszal általában nem lépett ki a lakásából, vagy ha mégis muszáj volt neki, az oldaltáskájában mindig tartott egy száz darabos csomag zsebkendőt.
Lassan állt fel a székről, s lassú léptekkel vette be magát a foglalkoztatottak öltözőjébe, ahol három hosszú pad, és olyan, gimnáziumi szekrényekhez hasonlító ruhatárolók voltak. Leült a padra s bámulni kezdte a szürke csempét a lába alatt. Itt mindig úgy érezte, hogy visszakerült az iskolába, amit annyira utált. Egyedül a testnevelés órák késztették arra, hogy kijárja a középiskolát, hiszen a sport ment neki. Gyorsan tudott futni, akár egy nagymacska, s mivel testfelépítése által karcsú volt, de szálkás, a labdajátékokban is könnyedén megütötte a mércét. A mai napig minden este elmegy futni egyet a közeli parkba, hogy kondiban tartsa magát, meg azért néha benéz az anyja edzőtermébe, hiszen amellett, hogy ott ingyen használhatja a gépeket és fogyaszthat turmixokat, még a társaság is jó.
- Worrington! – szólt be neki az egyik kollégája.
- Mi van?
- Egy szőke hajú csaj van itt, azt mondja, hogy téged keres – a fiú szemei elkerekedtek. Victorie nem lehet itt. Az képtelenség, hogy idejöjjön, miután olyan csúnya véget ért a kettejük kapcsolata.
- Mond, hogy máris megyek – szólt azzal felállt, és beletúrt rozsdabarna tincseibe. Idegesség ült meg a gyomrában, de azért megigazította a pólóját és kivonult. Mikor meglátta a számára ismerős lányt egy hatalmas sóhaj tört fel a tüdejéből. A lány kétségkívül szőke volt és valahol látta már, de nem az ő Victorie-ja állt ott az ajtóban.
- Szia, Aiden vagyok – nyújtotta felé a kezét – oké, de miről?