Violet & Aiden

Kecses, ápolt körmökben végződő ujjaival, legjobb tudása szerint igyekszik egy elfogadható frizurát készíteni aranyszín tincseiből melyek most sokkal inkább ellent mondanak a gravitáció törvényeinek mint kellene. Mintha lenne valami Salem városában ami arra készteti a haját, hogy égnek álljon... nem is beszélve arról a szellemről aki lassan hajnali kettő óta csak azt szajkózza, hogy milyen szemre való és menjen már el valakivel szórakozni. Ha eddig azt hittük, hogy nincs rosszabb egy kapuzárási pániktól rettegő anyától aki úgy érzi, soha nem lesz párja az ő kis lányának, akkor tévedtünk! Mert van sokkal sokkal rosszabb, méghozzá egy kíváncsi tekintetű, már-már idegesítően jótét lelkű szellem. Egyszerűen nem tudja megérteni, hogy hogy lehetnek ezek ott mindenhol és, hogy mit bárnak  el egy médiumtól azon kívül, hogy segítsenek neki átkelni vagy egyéb jó tanácsokkal ellátni. Viszont most kezdi úgy érezni, hogy inkább ő szorul segítségre.
Egyik zabolázatlan szőke tincsét a füle mögé simítja majd egy utolsó réteg szájfényt is felken rózsaszín ajkaira, hogy ezután máris rohanhasson a megbeszélt helyszínre, már így is késésben van.
Haját egyszerűen csak kiengedve hagyja végül természetes hullámokkal az alján, nem akarja túlzásba vinni a dolgot elvégre nem állásinterjúra megy, ruhája pedig egy térd fölé érő bézs színű, csipkével díszített darab amit még talán évekkel ez előtt akasztotta le valamelyik butik polcáról de még azóta egyszer se volt rajta. Először rettegett is a gondolattól, hogy ezt vegye fel, lévén fogalma se volt arról, hogy fog állni rajta, de a nyugalom csak hamar megjelent, lévén épp olyan kifogástalanul áll neki mint ahogy annak előtte.
Arany színű cipője halkan kopog Danvers utcáin ahogy megközelíti az Aidennel előre megbeszélt helyiséget és bár előre kiszúrja magának a srácot, először még nem megy oda noha legszívesebben megtenné, sokkal inkább a pulthoz csattog, hogy kérjen magának egy teát. Soha nem volt oda a kávéért noha olykor kísértésbe szokott esni, most viszont inkább egy kis fekete teára vágyik ami tökéletes lesz ahhoz, hogy magához térjen.
- Parancsolj - a kis tányérra tett nagy bögre tea halkan koccan hozzá a márvány pultra amit rögtön fel is kap, hogy megközelíthesse a srácot.
- Jézusom, ezer éve nem láttalak, de még mindig ugyan olyan jóképű vagy - soha nem tagadta, hogy imponált neki a srác külseje, de máshogy akkor se tud rá tekinteni mint legjobb barátjára vagy akár a bátyjára. Ha pedig feltápászkodik helyéről, akkor rögtön meg is öleli, hisz van ami soha nem maradhat el. És ez is annak számít.
- Hogy vagy?

Öltözék

Amióta csak az eszét tudja, teán él. Egész kislány volt mikor apja felesége már akkor azt tömte bele, számtalan gyógyteát és mi egyebet amit nagy valószínűséggel csak a wiccák ismernek. Ebből adódik az is, hogy egész élete során összesen csak egyszer volt beteg, de az is csak a nőies bajaival köthető össze. Meglepő de a fénywiccáknak mindenre van valamiféle gyógymódjuk ami jobb mint a gyógyszertárakban kapott milliónyi undorító pirula melyekre nagy számban írják rá, hogy rákkeltő. Nem véletlen, hogy teákat kezdett el kombinálni az elkészített gyógynövényekkel melyek tökéletesen kifejtették hatásukat. Lehet, hogy egy fekete tea vagy egy zöld tea nem olyan hatásos, de finom és kellemes.
Megkapva a kért teát, végig szlalomozik a bögrét egyensúlyozva az emberek között miközben arra koncentrál, nehogy a nyakába öntse valakinek, hisz félő, semmi jó nem születne belőle. De aztán nagy lelkesedéssel le is teszi az asztalra, hogy üdvözölhesse rég nem látott barátját.
Nagyon régóta ismerik egymást, így barátságuk is valószínűleg egy életre köttetett, legalábbis ami emberi mértékeket illeti. Egy vérfarkas esetében biztos nem lenne túl sok ez a közel tíz év, míg nekik egyszerű halandóknak az.
Halkan felnyüsszen mint valami kétségbeesett kiskutya, mikor a boszorkányságot említi. Lehet, hogy nem olyan módon műveli mint ahogy azt a nevelőanyja vagy a legtöbb nagy wicca, viszont ő maga is tud egyet s mást, így gyógyfőzeteket keverni, orvosolni gyógyszerek nélkül és jobban ért az állatokhoz mint a legtöbben. Viszont ő alapjáraton spiritiszta, aki még "izgalmasabb" feladattal van ellátva. Társalognia kell a kétségbeesett, eltévedt lelkekkel akik olykor a frászt hozzák rá. Jelen pillanatban is ücsörög egy az egyik asztalnál s le nem véve tekintetét az aranyhajú törpillánkról, karba tett kezekkel néz ki a fejéből.
- Ugyan már, ne beszélj zöldségeket... én meg a férfiak kábítása. Talán újra kellene születnem, de azért köszönöm a belém vetett hitet - akaratlanul is felnevet, így csilingelő hangja egy pillanatra betölti a kávézó ezen részét.
- Ó, köszönöm - mosolyogva nyugtázza, hogy vannak még lovagok ebben a világban, így a kihúzott székre le is huppan, majd kicsit jobban mag alá húzza azt, hisz nem szeret menet közben felállni vagy arrébb húzódni, hogy mások elférjenek. Alapjáraton mindent jobb szeret megelőzni mint megvárni, hogy szóljanak érte.
- Fáj a fejed? De ugye semmi gond? Mármint... úgy érem, hogy csak szimpla front érzékeny vagy, vagy a stressz? - mindig is rosszabb volt mint egy kétségbeesett vénasszony. Képes bizonyos dolgokat túlreagálni mikor az az ismerőseit is érinti és tekintettel arra, hogy ő maga is az egészségügyben dolgozik, tudja mik lehetnek a fejfájás kiváltó okai. Nem beszélve a paranoiáról, de mindegy is!
- Kicsit besűrűsödtek a napjaim szóval fáradtan és kicsit elnyűtten. Fél éve teljes állásban dolgozok a csecsemő osztályon, másodállásban pedig gyerekekre vigyázok. Olykor kicsit besokallok tőlük, rengeteg gyerek van és az a baj, hogy mindig mindegyik engem akar én meg nem tudok ezer felé szakadni sajnos. De nem is számít, imádom őket. Most pedig a nagynénémhez jöttem, kell neki egy kis segítség, szóval - vonja meg kecsesen a vállát - itt vagyok. Már most rettegek a gondolattól, hogy mit akarhat.
Tudja jól, hogy mit akar. Lassan második hete egy szellem tanyázik nála akinek jó lenne kideríteni a szándékait mielőtt valami olyat csinál amit nem lenne szabad. De most ezt nem mondhatja el Aidennek nem igaz?