When the darkness comes
K a s t o r & F a y e • Valahol a semmi közepén
Combizmai szélsebes tempóban feszülnek meg és ernyednek el, éjjeli sötétség miatt ébenfeketének rémlő tincseibe hűvös szél tép, mialatt tüdeje valósággal üvölt fájdalmában. Rohan hiszen tudja jól, nem veszítheti Őt szem elől. Rohan, akárha az életét mentené, ám ezúttal nem ő az, akinek rettegnie kellene, hanem üldözöttje, kit majd’ húsz perce hajszol. Apjától és nagybátyától már régen elszakadt, így nem maradt más, csakis a kezében folyvást szorongatott maroklőfegyver, ami segítségéül szolgálhat. Azonban egy pillanatig sem mar belé halálverítékes félsz a kialakult helyzettől, pedig lenne rá oka. Ha nem koncentrálna ennyire feladatára és nem kívánná oly megveszekedetten a vérszívó halálát, akkor elméjét borító acélos céltudatosságán átkúszna a tudat, hogy csupán illúzió az, hogy ő irányítja a helyzetet, s hogy a prédája az, aki immár a vadász szerepét tölti be. A környék ezen része kihalt már ilyentájt, egyetlen fényforrásául pedig a Hold gyémántszín fénye szolgál, mit jobbára az egekig szökő fák sűrű lobjai takarnak. Vihar közeleg. Érzi az orrjárataiba kúszó szél molekuláiból, s látja a zöldellő falevelek vad haláltáncát mielőtt a légáramlat valósággal letépné őket ágaikról.
Bakancsa hirtelen megtorpan, feltartott fegyverét araszolva vezeti körbe, miközben feszültségtől vibráló íriszeivel követi annak útját. Egyszerű fekete trikója alatt mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed a sűrű légvételeitől, de kivételes jáger-érzékeinek köszönthetően hallja a lycan súlyos lépteinek zaját, olykor vérszagtól fanyarrá vált bűzös leheletét. Azonban egyelőre nem látja őt szemtől szemben. Pedig sóvárog azért, hogy ezüst lövedékeit egyenesen a vadállat szívébe robbantsa.
- Csak nem félsz tőlem Lycan? Azt hittem egy ilyen idős bestia nem retten már meg semmitől! – incselkedő hangja pengeként szeli át a sűrű sötétséget. Periférikus látásának köszönhetően észleli, miként fény gyullad tőle néhány méterre, így fegyverének csövét nyomban abba az irányba kapja, amikor végre meglátja Őt. Magas alakára boruló aranyszínszikrák baljósan világítják meg kegyetlen vonásait, miként lángsárga íriszei egyenesen rá merednek.
- Édes, hogy azt hiszed kárt tehetsz bennem. – ajkaira torz mosoly feslik, miközben megvillanó szivárványhártyái lassan siklanak végig üldözője alakján.
– Hány kiló vagy, harminc? Sértő a feltételezés is…Noha hangjában vidámságot csempész, mégis tisztán érezi, hogy mindez féktelen agressziójának álcája.
Csend.A feszültségtől lüktető levegő fojtóvá válik, mely akárha indaként tekeredne légcsöve köré. Oxigénhez ugyan képtelen jutni, ám fegyvere köré mégis szorosabbra fonja ujjait. Pisztolyát biztos kézzel tartja, ujjai nem reszketnek akár egy kezdőnek. Tudja mi következik. Már azelőtt elméjébe hasít a gondolat, mielőtt a lycan hatalmas testét eltépné a földről, és követhetetlenül gyorsan csapna le vélt prédájára. Abban a pillanatban, mikor ráveti magát a hatalmas test, fegyverének csöve eldördül, a villám jégszíne végighasítja az eget. A golyó nem téveszt ugyan célt, hisz eltalálja a bestiát, ám koránt sem ott, ahol kéne. Szíve helyett, csupán a vállába fúródik.A lycan villámsebességgel tűnik fel mögötte, s lendületből a mellettük álló kripta kőkemény falának taszítja testét. Csontropogtató marokkal vágja arccal a nyirkos felületnek, attól tartván, hogy ettől az erőtől még egy bordája is eltörik. A bestia a markában tartott fegyvert kicsavarja kezéből, hogy több lehetősége ne nyíljon újabb lövést leadni.
Tüdejében rekedt levegőt sípolva szűri ki fogai között, de tudja, nem állhat le sebeit nyalogatni, de még csak felmérni sem azokat. Lecsúsztatja ujjait a combjára erősített ezüstből készült tőrjéhez, melynek bőrmarkolára fonja ujjait, a következő pillanatban pedig máris hátraszúrt vele nyaka mellett mielőtt még a bestia feltáruló húsába marhatna. A szúrás sem téveszt célt, ugyanis szinte nyomban fájdalmas ordítás tép felszínre, szorítása pedig enyhül annyira, hogy kislisszanhasson rabságából.
Újabb villám és égzengés szeli át az éjfekete viharfelhőktől koromsötét fellegét.
Az ismét prédává lett vadállat, jobb szemére tapasztott tenyérrel bizonyítja, hogy igen fontos és fájdalmas szervet sikerült eltalálnia, mely majdnem az agyáig hatolt. Kár, hogy nem sikerült.
- Széttéplek te utolsó szuka, aztán felzabálom a beleidet... – bár szavai fröcsögnek, akár a kígyó mérge, egyelőre nem mozdul helyéről. Szerencsére. Azonban, nem lélegezhet fel egy pillanatra sem. Mielőtt még Faye ismét felemelhetné tőrjét, hogy a végső rúgással taszítsa a pokol kénköves útja felé, egy újabb sötét alak bontakozik ki a fák jótékony takarásából, akinek vészjósló arcát nyomban megismeri. Az imént megsebzett lycan testvére, akivel apja és nagybátyja harcoltak. Nem... ez képtelenség. Ők sosem engednek el egyetlen prédát sem. Most mégis, akár egy valósággá vált rémálom, olyképpen áll előtte. Szíve kihagy néhány lüktetésnyit, torkába és mellkasába fájdalom hasít.
Neki még épen maradt szemei élvezettel szántanak végig alakján. Bőrnadrágba bújtatott hosszú combjain, lapos hasán, keblein, leomló hosszú hajzuhatagán.
Elméjében cikázó vadul tagadni kívánt gondolatok olyannyira lekötik figyelmét, hogy nem törődik azzal, hogy tincsei örvényként lebegnek a szélvihar hátán. Hogy arcába hullanak az esőcseppek, melyek először lassan, végül pedig akárha dézsából öntenék úgy áztatja el ruháját, fürtjeit. A sűrű esőfátylon át is élénken látja a lángoló pillantás közeledtét, véráztatta arcának vészjósló mosolyát.
- Rémültnek látszol, Jáger. Tán nem azért, mert a kis családod vére festi az arcom? - hörgős nevetéstől megtántorodik, végül szertefoszlik a kezdeti sokk. Helyét pedig az elkeseredettségből fogant vak gyűlölet veszi át.
Nem ölthette meg őket. Nem ölhette meg őket!!!Nem gondolkodik, pedig nem erre tanították. Kizárja a külvilágot, pedig nem volna szabad. Józan ítélőképessége kikapcsol, hogy teste felett átvegye az irányítást a bosszúvágy.
Nem ölhette meg őket!Ez talán az utolsó gondolat, ami utolsóként végighasít elméjén, hiszen haragtól hajtottan kezd el rohanni a két farkas felé, akik immár egy emberként tarolják le egy újabb éghasadás közepette, melyet egy újabb ordítás szakad felszínre, de ezúttal az ő torkából.