Riggon's Bar

Riggon's Bar Szomb. Szept. 12, 2015 1:01 am

Vannak előnyei is annak, ha valaki úgy kerül diliházba, hogy közben van egy igencsak vaskos bankszámlája. Én például külön szobát kaptam nemrég, jobb ételeket és még a gitáromat is behozhatta nekem az anyám. Itt jegyezném meg, hogy ez volt az első és egyetlen látogatása, amiért őszintén szólva szégyellheti magát.
Gondolhatnánk: minek gondosan őrizni egy elmegyógyintézetet, ha a bentlakók úgymond alkalmatlanok arra, hogy valamilyen ravasz tervvel megszökjenek. Nincs is túl jól védve ami azt illeti, sem a kijárat, sem a kerítés. Hosszú napokon át figyeltem meg mindent. Mit milyen rendszerrel őriznek, hol vannak kamerák, mikor van műszak váltás a biztonsági őröknél, mikor lankad a nővérek és ápolók figyelme… alaposan kiterveltem a Nagy Szökést – már amennyi tiszta pillanatom volt rá.
Este a szobámban a fal mellett ültem összekucorodva, térdeim átölelve, miközben jobb kezem hüvelykujját számba véve merengtem. Néha bosszankodva mordultam fel, hiszen az egyáltalán nem fair, hogy így bezártak ide engem, nem érzem magam bolondnak… mármint, akkor nem amikor megkapom a gyógyszereimet, de olyankor meg szobanövény állapotba kerülök. Sehogy se jó, meg kell itt őrülni! Idő közben persze rájöttem, hogy miért adnak mindenkire ilyen formátlan halványzöld zsákot normális ruhák helyett. Nyilván azért, hogy ha megszökne bárki is, ne jusson túl messzire.
Pedig én, ebben a látszólag ártalmatlan pozícióban éppen azt terveztem, hogy végleg elhagyom ezt az egyáltalán nem kényelmes és nem vendégszerető intézményt. Az is jó abban, hogy komplett bolondnak tartanak, hogy engednek néha telefonálni. Így Jackie, a zenekarom dobosa némi unszolás után – remélhetőleg – hagyott nekem ruhákat a kerítés mentén egy hátizsákban. Ha esetleg mégis kereket tudnék oldani, mégse legyek már ebben a formátlan hálóingben mert azonnal lebukok a városban. Meg aztán, az sem előny, hogy viszonylag sokan ismerik az arcom, illetve ismerték. Sminkkel meg mindenféle hacacáréval persze, de most csak karikás szemeket és kócos loboncot tudok felmutatni. Hát, remélem ha megpattanok innen majd változik a helyzet és visszakapom a régi külsőmet is.
Úgy éjfél körül hagytam abba a körmöm rágcsálását, ami közben ügyeltem arra is, hogy a rápingált katicának ne essen bántódása. Szegény, valamiért nem akar elrepülni, pedig mondtam neki, hogy jobb sora lenne egy levélen mint az ujjamon. Az ablakon rács van, de mivel a mosdó a folyosón van, az ajtót nem zárják, így volt esélyem kisurranni. A fal mellett lapulva pont el lehetett kerülni a kamerákat, így csakhamar a főlépcső alján találhattam magam. Nagy megkönnyebbülés volt, ezt meg kell hagyni. Orrom cirógatta valamilyen finom por, és rettentően kellett már trüsszentenem, de igyekeztem addig visszatartani amíg csak lehet. Persze az ilyesmit nem lehet túl sokáig. Igyekeztem halkan elintézni a dolgot, de azért az éjjeli őr figyelmét csak felkeltettem. Hátamon a gitárral osontam az üresen hagyott pult felé, hogy a bejárati ajtó kulcsát megszerezzem, és hasonló csendre intettem Mr. Simlist is, aki a bal mutatóujjamról figyelte feszülten az eseményeket. Kész csoda, hogy idáig is eljutottam, őszintén szólva könnyebben ment mint hittem, de ez talán a gyógyszereknek is köszönhető. Most valahogy tisztábban tudtam gondolkodni.
A parkon átvágva, mezítláb szökdécseltem el a kerítésig, annak is egy romosabb pontjáig ahol jóval alacsonyabb. Alig két méter magas. Óvatosan kapkodtam tappancsaimat felfelé, majd a tetejére érve megcsúsztam a friss harmaton, és halk puffanással értem talajt. Nem is volt olyan bonyolult innen meglógni! A hátizsákot is megtaláltam, de a féleszű Jackie csak egy dzsekit és egy baseball sapkát hagyott nekem. Most komolyan?! Duzzogva vettem fel őket, majd sietve folytattam utamat. Bevallom, arra számítottam, hogy majd valaki észreveszi, hogy meglógtam, de nem történt semmi ilyesmi, ami őszintén szólva különös.
Mivel fogalmam sem volt, hogy merre induljak, a külváros felé vettem az irányt, miközben a hajamat próbáltam elrendezgetni, és gyakran káromkodtam amiért csupasz talpakkal kellett kutyagolnom mérföldeken át. Nagyjából két óra telt el, mire ismerős környékre vetődtem, de nem örülhettem túlságosan. Biztosan zárva van már az a bár vagy kocsma, ahol egyszer jártunk a bandával. Bárcsak nyitva lenne még! Különös zajt hallottam, amiről magam sem tudtam eldönteni, hogy igazi-e. Mármint, sosem lehet tudni. Hátra fordulva megpillantottam egy hatalmas medvét. Hogy kerül New York utcáira egy medve?! Futni kezdtem, amilyen gyorsan csak tudtam, de rettegtem, hogy nem lesz elég.
Gyakran pillantottam hátra, de hol láttam a medvét, hol pedig nem. Lehet, hogy a gyógyszer hatása kezd elmúlni? Mert akkor nincs sok időm, mielőbb biztonságos helyre kell kavarodnom. Azt persze nem mertem megkockáztatni, hogy mégis ott van, én pedig megállok, így csak futottam tovább. A kocsma felé közeledve felvisítottam, amilyen hangosan csak tudtam.
- Crispiiiiin! – alig húsz méternyire lehettem a bejárattól, amikor szinte a nyakamon éreztem a medve lihegését. Nem fogok odaérni, érzem, hogy nem fogok odaérni! Mint minden kocsma előtt, persze itt is volt néhány törött sörösüveg a járdán, bele is trappoltam ahogy illik. Csupasz talpaimat megvágták a szilánkok, és égető fájdalom járta át az egész testem. Az erőm lassanként elfogyott, nincs már egy csepp sem, pedig közel a cél. Aztán nem bírtam tovább. Ennyire futotta, ha felfal az a medve, hát felfal. Hangos puffanással csapódtam a bejárati ajtónak, majd szinte rögtön a földre is huppantam.
A medve ott állt velem szemben, vicsorgott, támadásra készen csattogtatta fogsorát. Hisztérikus zokogás és sikoltás keveréke tört fel a torkomból, majd behunytam a szemeimet egy hosszú pillanatra. Ahogy a hátam mögött az ajtó kinyílt, egyenesen beborultam hanyatt a kocsma padlójára, de hamar az utca felé pillantottam. A medve, ha volt is, eltűnt. A gitár ami eddig a hátamon volt, fájdalmas reccsenéssel tört el. Már csak az a kérdés maradt bennem, hogy mit fog szólni az érkezésemhez Crispin, ha így meglát. Pár hete tele volt minden újság azzal, hogy bediliztem, és a viccosztályra száműztek. Gondolom, olvasta a híreket, ami nekem annyira nem jó hír. Csak hab a tortán a baseball sapka, a fekete bőrdzseki és a halványzöld kórházi hálóing és a rommá tört gitár groteszk keveréke, valamint az üvegcserepek által összekaszabolt lábam sebei. Tényleg nem tudom, hogy egyáltalán egy percre is megpihenhetek nála, vagy egyszerűen visszavisz a diliházba, hogy ott aztán tényleg szobanövényt csináljanak belőlem…

Re: Riggon's Bar Kedd Okt. 06, 2015 2:35 am

Őszintén szólva, imádom a nővéremet, bárki aki ismer tudja jól, hogy ölni lennék érte képes, és ezzel még véletlenül sem túlzok, már csak ő maradt nekem a családból, már ő a családom. Mégis, lassna kezdem unni ezt az egészet, mait a férjével játszik. Már rég kivertem volna még a szuszt is belőle, csak, hogy Tina érzéseire tekintettel vagyok, hát valószínűleg nem kellene. Most is itt bőg nekem, krokodil könnyei szétáztatja tökéletes és gyönyörű sminkjét. Ében színű fürtjei kócosan tapadnak tarkójára, ahogy kétségbeesett szemekkel bámul rám.
-Crispin... segíts,- leheli az utóbbi fél órában azt hiszem ötödjére, de lehet többször is hallottam ezt a mondatot. Azokon, kik nem akarnak,hogy segítsenek, azokon nem lehet. Ezt már kölyök koromban megtanultam, és amúgy a drága nővérem is. Ha akarná már rég elhagyhatta volna azt a seggfejet, és nem hagyná, hogy így bánjon velem. Nekem még nem volt komoly kapcsolatom, de a nőcskékkel, kik megfordultak az ágyamban, azokkal is finomabban bánok.
-Tina, elég legyen,- csapok mérgesen a sötét színben pompázó bükkasztalomra, kezd az őrületbe kergetni,- nem vagyok hajlandó még egy hisztit meghallgatni erről. Ha el akarod hagyni segítek, esküszöm még meg is ölöm, kitépem a gerincét a helyéről. De arra nem vagyok kíváncsi, hogy itt sírsz nekem, hogy utána haza menj. Hozzá.- nővérem elkerekedett szemekkel bámul rám, még szipogni is elfelejt két percig, nagyon helyes. Fáradt vagyok, ma legalább húsz órát lehúztam a bárban. Az egyik pultosom, Michael lebetegedett, és mivel hirtelen nem volt ki beugorjon helyette, ezért nekem kellett ezt elvállanom. Nos, motoros bár lévén, csoda ha eltelik úgy nap, hogy ne legyen legalább egy kisebb balhé. Ez nem az a nap volt. Egyszer az egyik részeg-halandó- azt hitte, hogy csak mert vastag a pénztárcája azt csinál amit akar. Az egyik felszólgálólányt, Lizzy a neve, nos azt hiszem valami útszéli kurvával téveszthette össze, mert nem elég, hogy taperolni akarta, de ha nem vagyok ott feldobja az asztal tetejére, hogy megerőszakolja. Nem gondolkdoott előre a következményekről. Nem volt következetes. Először is az én báromban én dirigálok, és ha én nem akarok valamit, akkor az nem is lesz, ha én azt mondom lehet, az úgy van. Ha úgy tetszik, ez az én birodalmam, mi annyit tesz, hogy akkor én vagyok itt az isten. Azt hiszem szerencsétlennek nem kell gondolkodnia arrol, hogy orrpalsztikára menjen, én gondoskodtam arról, hogy kissé elferdüljön acsontja. És az is előfordulhat, hogy egypár csontja eltört. De ez elrettentő példa volt a számára és mások számára is, mégpedig azért, hogy ne akarjanak már emberkedni az én tuljadonomban. Illetve, hogy az én báromban az lesz kiszolgálva, akit én akarok. De azért, ha betratják az én játékszabályaimat, az mindenki kaphat italt, ilyen egyszerű a dolog. Most még szerencsétlen testvérem lelkét is ápoljam? Nem, ma nem fogom, túl fáradt avgyok hozzá, és ha tovább foltatja ezt amit művel, a végén elküldöm afrancba. Ezt remélem nem akarja, mert én sem akarom.
-tina, most menj, kérlek, - majd mielőtt ellenkezhetne felrántom az egyik kezénél fogva és finoman kitessékelem az ajtón, nem ma nem fogok bele menni a játékába, mert tényleg gyilkos válna belőlem. Nem mintha sajnáltatni akarnám magam, de nem akarom egy mocskos állat vérével beszennyezni a kezem. Na meg túl kimerült, fáradt vagyok én ehhez. Inkább felsietek a lakásomba, egész nap nem ettem egy falatot sem, de akonyhába érve most sem a hűtőhöz lépek, hanem inkább az egyik szekrényhez. A legfelső polcről elő kapom hű társamat, jack daniels-t, egy mozdulattal ledobom magamról az izzadtságtól terhes, akvamarin színű pulóvert. Letekerem a kupakot, egy mély sóhaj kíséretében tolok le torkomon egy férfias kortyot. Lehunyt szemekkel élvezem, ahogy marja a kesernyés alkohol a torkom, ahogy felmelegíti a véremet, felkapva a távírónyítót táboroznék le a kanapéra, másik hű társam elé. Csak, hogy mocorgást, na meg kiabálást hallok lentről. Farkashallásomnak köszönhetően élesen hallom, valaki a nevem sikítozza, amit szeretni szoktam más körülmények között. De most csak aggodalomra ad okot. Gondolkodás nélkül kapom fel a puskám ahogy lerohanok a bárba csapot papot ott hagyva.
Már a ravaszon az ujjam, hogy lőjjek, ha valaki megpróbál kirabolni, leérve azonal földbe gyökerezik a lábam. Elkerekedett szemekkel veszem észre, hogy nem az a kép fogad amit elképzeltem túl élénk fantáziával elmémben. Egy szöszke csaj kuporog a földön, úgy néz ki mint aki most szabadult a diliházból, és a bejáratot kémleli, az üres bejáratot- teszem hozzá magamban. Összevonom sötét szemöldököm. Leteszem a puskát a pultra, ahogy elindulok felé, ismerős a bige... de honnan is? A franc, a csaj egyszer fellépett itt, és azt hiszem le is kaptam egyszer, tovább sajnos nem jutottam volna, pedig kedvem... az lett volna, és a minap olvastam, hogy diliházba került. De azt hiszem ez múlt idő...
-Gyere,- gondolkodás nélkül rántom fel és állítom talpra a derekánál fogva,- valaki üldözz, bántott?- kérdezem tőle aggodalmas hangon, miközben leveszem róla a gitárjai megmaradt darabjait,- körül nézek, - mondom neki ahogy kissé beljebb terelem, oda kísérem a pulthoz, majd felültetem rá és kézhez ragadom a puskám,- maradj itt, megnézem még itt van-e aki bántani akart,- mondom ahogy elindulok kifelé.

Re: Riggon's Bar Kedd Okt. 06, 2015 10:36 pm

Mindent egybevetve, lehet, hogy tényleg őrült vagyok.
Tudom jól, hogy csak a gyógyszerek miatt nem sikoltozok vagy török-zúzok egyfolytában, hogy az a töménytelen mennyiségű pirula segít abban, hogy valamennyire „normális” legyek. Szóval annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele mennyire szükségem van a dilibogyókra, mégis megszöktem. Nem mondom, hogy kellemes mezítláb a hideg betonon sétálni, de még mindig jobb, mint az ágyamhoz szíjazva. Igyekszem az árnyékban menni, de azért nem mindig, mert nem szeretem. Sokszor látok rossz dolgokat a sötétben, és szinte mindig árnyékos helyről jönnek elő. Mint a pókok, meg ilyesmi. De mondjuk az egyik legrosszabb a pók. Azokat nagyon nem szeretem.
Nem is igazán volt problémám amíg békés, nyugodt környéken voltam. Ahogy a város központja felé közeledtem, úgy hatalmasodott el rajtam egyre jobban a kétség. Mert mégse járja, hogy kórházi hálóingben és dzsekiben flangálok. Így hamar ki fognak szúrni az meg kinek hiányzik? Mindegy, most már csak az a fontos, hogy biztonságos helyre kerüljek. Haza nem akarok menni, anyám valószínűleg visszadugna a diliházba. Sőt, ez biztos. Gyanítom rákapott az élet ízére, és élvezi a dolce vita-t az én pénzemen. Sajnos, ő ilyen, nem is fog megváltozni soha.
Már éppen azon tanakodnék, hogy merre tovább, amikor megérzem, hogy valaki vagy valami követ. Csak félig pillantok hátra, mikor érzékelem, hogy egy medve az. Figyelmen kívül hagyom a dolog abszurditását, hogy hogyan is került ide az az állat, és inkább futásnak eredek. Persze, valami rémlik a biosz órákról, hogy egy medve gyorsabb mint egy ember, de ezt most inkább figyelmen kívül is hagyom. Van elég bajom, nem kell most még a tudomány is nekem. Egyre közelebbről érzem az állatot, hallom tappancsai kopogását a járdán. Az utca kihalt, jártam már itt, valami rémlik. Igen, az a kocsma! Sebesen kapkodom a lábaim, hogy még oda tudjak érni, innen alig száz-százötven méter.
- Crispin segíts! – kétségbeesetten kiáltok neki, remélem kijön és segít rajtam, hogy ne faljon fel a medve. A bejárati ajtónak szaladok, csattanok is rajta, aztán beesek a bár területére. A medve, ha ugyan létezett, már eltűnt. Ki érti ezt?!
- Ühüm. – lihegek a kérdést hallva. Mert mégis miért futkorásznék az éjszaka közepén, ha nem kerget senki? Az mindenesetre fura, hogy nem néz flepnisnek, és egyből segít rajtam. Gondolom, a legtöbben nem így reagálnának.
- De vigyázz magadra, a medvék nagyon veszélyesek, és ez tényleg gonosz példány! – úgy érzem úgy fair, ha figyelmeztetem, mivel is néz majd szembe. Csak nézem szegény gitárom romjait, ezzel se kell zenélni a jövőben többet. Kár, pedig tényleg nagyon szerettem… A pulton ülve lóbálom a lábam, idebent már tudom, hogy biztonságban vagyok így alaposan sikerül is megnyugodnom. Hallom amint apró cseppek csattannak a padlón, lenézek, majd látom, hogy piros kis cseppek, amik a lábamból hullnak. Halk kuncogásba kezdek, és körkörösen kezdem a lábaimat lóbálni, így érdekes, koncentrikus alakzatban potyognak a cseppek, az én vércseppeim.
- Nézd! Csinálok neked kis karikákat. De nem tudok sokat, mert azért kicsit fáj is. – lehajolok, hogy végigsimítsak a talpaimon, mert tényleg fájnak a vágások. Persze annyira nem, hogy a művészi énemet meggátolják, a másik lábamat azonnal tovább ingatom, folytatni kell ezt a pettyes remekművet. Aztán elengedem a jobb talpam, kezemen ragacsos, vörös folyadék.
Vér.
Azonnal pánikba is esek, tágra nyílt szemekkel bámulom a tenyerem, belém szakad a levegő. Se ki, se be, nem tudok lélegezni, megbénult az agyam és a testem is. Ujjaim széttárom, keresem Crispint, tőle várok segítséget, magyarázatot. Felé nyújtom a kezem, miközben már az első könnycseppek is ott rezegnek a szemeim sarkában.
- Crispin? Mi történik? Mi történik?! – a hangom egészen hisztérikusba csap át, kétségbeesetten próbálom a halványzöld hálóingbe törölni a kezem, nem akarom látni a vért, nem akarom, mégis egyre nagyobb felületen vörösödik. Hajam az arcomba hullik, mert valahol út közben elhagytam a baseball sapkát.

Re: Riggon's Bar Kedd Nov. 03, 2015 3:08 am

Ilyenkor éjszaka már nem vágyom másra, mint egy jóféle pohár whiskey-re, amivel leülhetek a meccs elé, miután azt megnézem nyugovóra térjek. Az az igazság, hogy a nővérem egyre jobban kikészít, nem fogom fel, hogyan képes még mindig együtt élni azzal az állattal. Az az igazság, hogy csak miatta, ismétlem csakis miatta nem téptem még ki a szívét a helyéről. Pedig megtenném, de előtte még a szart is kiverném belőle. A nővérem szereti, elmondása szerint. Én ezt nem tudom el hinni, habár eddig soha életemben nem voltam még szerelmes, de abban az egyben száz százalékosan biztos vagyok, hogy a szerelem nem ezt jelenti. Nem mintha szerintem létezne, de ha eljátszanék a gondolattal, hogy létezik, akkor bizony számomra nem ezt jelentené. És lehet, hogy néha túl hirtelen haragú vagyok, hamar eljár a kezem, de egy nőt nem bántanék, soha, semmilyen körülmények között. Nem érthetem egy nő ezt hogyan tűrheti? De ha még egyszer meg történik, nem fog érdekelni Lisa rimánkodása oda megyek és kinyírom azt a pöcsfejt, gondoskodni fogok arról, hogy se őt, se más nőt ne tudjon molesztálni, még ha Lisa megorrol rám és egész életemben nem fog hozzám szólni. Képes rá, amikor a múltkor belilult szemekkel rontotta rám az ajtót, hogy elsírja az a szemétláda megcsalta, majd amikor ezért szólni is merészelt, hát a fickó bemosott neki egyet. Számomra már csak Lisa maradt, érte bármire képes lennék, így gondolkodás nélkül ültem motorra, majd azonnal meg is kerestem, és szó nélkül mutattam meg neki milyen is az, ha valaki bemos egyet neki. Csupán annyi különbséggel, hogy ezúttal megtapasztalhatta milyen is amikor egy férfi húzz be neki egyet... azt hiszem sikerült az orrát is eltörnöm. Nem mintha sok haszna lett volna, mert azonnal elkezdett begyógyulni a törött csontja, lévén ő is farkas. De nem számít bármikor megismételném a dolgot. Aztán Lisa annyira megharagudott rám, hogy három hétig még csak errefelé se dugta a képét, konkrétan még csak a telefont sem volt hajlandó felvenni, ami azt illeti. De megbékélt...
Már épp a távkapcsolón van az ujjam mikor hangokat hallok lentről, farkas vagyok, rendkívül élesek az érzékeim, így a poharat lecsapom a dohányzóasztal üvegére majd sietek is már le a bárba egy puskát felkapva útközben. Mire leérek egy szőke hajú nő fekszik a földön a bejáratnál, úgy tűnik beesett az ajtón. Miután sikerül felocsúdnom a meglepetésből mi szemem elé tárult leteszem a puskát és hozzá rohanok.
Felvonom a szemöldökömet a válaszát hallva, nem néz ki valami jól, és az öltözete is, nos úgy fest mint aki most szabadult, vagy inkább szökött a diliházból. De természetesen... nem fogom hagyni, hogy bántsa egy medve sem vagy bármi, sose tudni, lehet nem csak képzelődött és tényleg van, aki üldözi. Jobb ha körül nézek, amúgy se kerülgesse a báromat senki sem a tudtomon kívül.
-Aha,- csak ennyit fűzök hozzá, nem tudom mi mást mondhatnék anélkül hogy megbántanám. És már rájöttem, hogy a látszatból sosem szabad ítélni, adok neki egy esélyt, és ha bajban van segítek rajta, úgy látom szüksége van egy biztonságos helyre. És inkább egy őrültek házából szabadult Szőke Ciklon, mint még egy hiszti a nővéremtől.
Oké, először körül nézek, ezzel a szándékkal indulok el a kijárat felé a puskámat szorongatva, mint a mentőövet, viszont megtorpanok, szó szerint szinte orra bukom úgy megtorpanok a lány szavait hallva. Oké... egyre inkább kezd a sejtésem tippé, gyanúsítgatássá fajulni, hogy a kicsike tényleg a közeli kórházból szökött. Jobbnak láttam nem magára hagyni, így bezártam az ajtómat, és vissza sétálok a pulthoz, a puskám leteszem az egyik asztal tetejére.
Elkerekedett szemekkel nézem hogyan lóbálja formás, szexi lábait és a talpából apró cseppek hullanak a pácolt laminált padlóra.
-Oké, hé, állj le,- szólalok meg csöndesen ahogy elé lépek, megpróbálom elkerülni a pánikot, de nem jön össze a dolog, már elkések. Elkapom a törékeny csuklóját amit a hálóingébe próbál törölni, majd másik kezemmel az álla alá nyúlok, utálom a női hisztit, nem tudom kezelni, most sem tudok mitévő legyek. Azt teszem amit a részeg vendégekkel szoktam.
-Figyelj mezítláb jöttél, biztosan... bele léptél valamibe vagy ilyesmi, gyere, fent van olyan cuccaim amikkel el tudom látni,- mondom neki, majd gondolkodás nélkül egyik kezemmel két térde alá nyúlok, miközben hagyom, hogy a nyakamba kapaszkodjon, ha nem, akkor is felkapom és elindulok a lépcsőn, miközben belélegzem kellemes, pézsma illatát. Szexy.
Beérve a lakásba óvatosan leteszem a kanapéra, majd egy lavorba kis meleg vizet töltök, és a megfelelő eszközökkel letelepszem elé.
-Most megmosom a talpaidat először,- mondom ahogy az egyik után kapok,- addig elmesélhetnéd mi történt veled,- mondom mellékesen.

Re: Riggon's Bar Csüt. Nov. 05, 2015 2:47 am

A gitáromat sajnálom egyedül, hogy szegény ripityomra tört amikor ráestem. Sok szép emlék fűz hozzá, szóval igazán vigyázhattam volna rá jobban is, de őszintén szólva legkisebb gondom is nagyobb volt mint a gitár, miközben egy medve üldözött. Épp csak a vállam fölött pillantok vissza ahogy Crispin beterel a bárba, még mindig tetszik ez a hely. Olyan… rendezett káosz, igazi hamisítatlan bár, én inkább pub-nak nevezném. Ha lennének igazi barátaim, biztos ide járnék velük, mert itt le lehet ülni meginni egy sört vagy egy koktélt, jól érezni magad. Még igazi zenegép is van, ha éppen nem zenél egyetlen amatőr banda sem valamelyik sarokban. Kár, hogy nem ilyen volt a diliház, lehetett volna az is ennyire impozáns. Szóval, tetszik a hely, nagyon tetszik.
Hogy a tulajról már ne is beszéljünk. Élvezettel szívom be az illatát, amikor a pultra ültet, csak azt sajnálom, hogy nem tart tovább a dolog. Kellemes, erőteljes illat, nagyon szeretem az ilyesmit. Figyelmeztetem a medvére, és nem értem miért, de megtorpan. Mármint, értem én, a medve az nem játék. Szerintem is jobb inkább bezárni az ajtót. Ha lenne telefonom biztos szólnék az állatkertnek, vagy valami állatvédőknek, hogy fogják el, mielőtt valakinek baja esne. Ahogy lóbálom a lábam, látom a kis pöttyöket. Tetszik nekem ez az alkotás!
A kórházban azt mondták, hogy a bennünk rejlő feszültségeket, a fantáziánkban létező lényeket úgy tudjuk legkönnyebben elengedni, ha lerajzoljuk őket. Ezt élveztem is, frissen szerzett képzőművészeti vénámat gyakran csillantottam meg különböző vízfestékkel készített alkotásokon. Ilyen volt egy nagy szitakötő, néhány angyal és démon, és más furcsa lények. Ez a vörös pöttyökből álló remekmű is tetszik, ahogy körben repkednek a padlóra, van ebben valami egészen hipnotikus.
- De neked csináltam… neked csináltam, ajándékba. – tiltakoznék, hogy nem akarok leállni, amikor az enyhe fájdalom miatt megdörzsölöm a bal talpam. Tenyeremre rátapad a ragacsos, vörös vér, amint tenyeremhez ér, máris hűlni kezd. Már nem Crispin illata az, amit olyan intenzíven érzek, hanem ez az édeskés szag, amitől felfordul a gyomrom, és alaposan pánikba is esek. Hiába igyekszem megtörölni a kezeim, csak azt érem el vele, hogy a hálóingem is csurom véres lesz, így aztán teljesen kétségbeesve fordulok házigazdám felé, hogy mondja el, mi ez az egész, miért vérzik a lábam, és egyáltalán?!
Ahogy megfogja a kezem, majd felemeli a fejem, hirtelen kipislogom a könnyeket a szemeimből, amik eddig ott rezegtek. Olyan jó lenne, ha most… várakozva nézek rá, majd megrázom a fejem. Egész biztos, hogy dilisnek tart, pedig én nem vagyok az, én tényleg nem! Láttam azokat a dolgokat, a gonosz lényeket, tudom, hogy láttam! Meg tudom különböztetni, hogy mi a valóság és mi a képzelet, és bárhogy is próbáltak rávenni az orvosok, hogy tagadjam meg az igazat, nem tettem. Két hónapjuk volt rá, hogy „meggyógyítsanak”, de nem sikerült nekik. Mert nem hittek nekem. Crispin se fog hinni, tudom, hogy nem fog, miért is tenné?
- Igen. Azt hiszem megvágtam. – motyogok halkan, miközben átölelem a nyakát. Sírni szeretnék, olyan reménytelen és kilátástalan ez a helyzet. Szorosabban ölelem ahogy a lépcsőn visz fel, próbálom nem elbőgni magam, amiért ennyire jól esik, hogy egy vadidegen gondoskodik rólam. Ennyire elveszett voltam? Vagy még most is az vagyok, hogy ilyen elemi erővel tud hatni rám egy kis kedvesség? Szipogva, és kicsit vonakodva engedem el, amikor a kanapéra ültet, semmi kedvem egyedül maradni, igazság szerint most megint félek, de nem tudom megmondani, hogy mitől.
Hatalmas megkönnyebbülés, amikor visszatér, nem tudom meddig tartott, de már kezdtem komolyan aggódni. Oldalra biccentem a fejem, nézem ahogy a lábamért nyúl. Az egész csupa vörös, még rosszabb, mint a hálóing.
- Vissza fogsz vinni oda, ugye? – kérdezem halkan, majd némán grimaszolok, elég kellemetlen ahogy a víz a sebeimbe folyik, csíp is kicsit. Keresem a tekintetét, emlékszem még a szemeire. Mikor először találkoztunk, azt hiszem ez fogott meg leginkább benne, és az a kellemes zönge a hangjában. Mivel sejtem, hogy vissza fog vinni a diliházba, akár el is mondhatom hogyan szöktem meg. Úgyis mindegy.
- Az anyám küldött oda. Ő… Ő azt mondta, hogy valami nincs rendben velem. Láttam dolgokat. Rossz… rossz dolgokat. – egyre nehezebben megy a beszéd, keresem a szavakat. Ahogy beszélek róluk, félek, hogy elő fognak jönni ezek a szörnyetegek. Kezeimmel a hajamba markolok, de nem segít. Idegesen futtatom körbe a tekintetem a szobán. – A gyógyszerek nem segítettek, olyan volt, mintha nem is a szobába lennék bezárva, hanem ide be! – mindkét tenyerem a halántékomra szorítom, ezzel is illusztrálva, hogy hová zártak be, a fejembe, a gondolataimmal. Nincs annál pokolibb hely. – Eljöttem, mert nem hitt nekem senki. Senki sem hiszi el, hogy amiket látok, azok igaziak. – kétségbeesve fakadok ki, kínomban a hálóing alját gyűrögetem. – Az orvosok… a hülye orvosok! Bezárhattak, de én eljöttem, nem vagyok olyan bolond mint amilyennek tartanak. – szorosan tartom markomban a hálóing vékony anyagát, ebbe kapaszkodok mielőtt még túlságosan elragadtatnám magam. – Átmásztam a kerítésen és gyalogoltam. A féleszű haverom csak egy dzsekit és egy sapkát hagyott nekem a kerítésnél, szóval fáztam is egy kicsit. – alig hallható suttogássá válik a hangom. – de már nem fázok. - szemérmetlenül kezdem bámulni Crispint, valahogy a kis történetem végére elmúlt a dühöm is, a helyét a kíváncsiság vette át. - Nem emlékszel rám, ugye?

Re: Riggon's Bar Szer. Dec. 02, 2015 2:53 am

Napközben a nővérem teljesen kiakasztott, így nem hogy hívatlan vendégre sem számítottam, de úgy voltam vele, hogy miután sikerül a torkomon lenyomnom fél üveg whiskeyt, egy meccs után az új plazma tévémen, majd bebújok az ágyba, és kipihenem magam. Annyira, hogy reggel nyitni tudjam a bárt. Sosem értettem a női lélek rejtelmeihez, igazság szerint, egész életemben egyetlen nő volt aki fontos volt a számomra, és ez a testvérem, a többiek, nos hiába múltam el kétszáz éves, de szégyen, nem szégyen nem volt még komoly kapcsolatom. Talán olyanok voltak akiket többször is beengedtem az ágyamba, de azok is pár alkalmak voltak. A világon a legjobban a testvéremet ismerem, és ez fordítva is teljesen igaz, mégis az amit mostanában művel, biztos hogy elmentek neki otthonról. Különben nem akarna együtt élni egy olyan erőszakos állattal, mint az a pöcs. Hiába vagyok farkas, mégis sosem vetemednék olyanra, hogy kezet emeljek egy nőre, kövessen el bármit is, egyrészről. Másrészről viszont, ha nem lenne a tesóm, már rég kitéptem volna a szívét. Ami késik, viszont nem múlik, és ha még egyszer bevert szemekkel, kisírt szemekkel és reszketve esik be az ajtómon, az fix, hogy nővérem könyöröghet akár hogy, kérlelhet bármennyire fogom és saját kezűleg tüntettem el a föld színéről, még csak porszem sem fog belőle maradni, mert úgy felégetem ahogy csak lehet, miután kivégeztem, előtte viszont úgy meg megkínzom, hogy még azt i megbánja hogy megszületett, azt is bánni fogja, hogy egyáltalán megismerte a tesómat, nem hogy össze jött vele. Én már az első pillanattól fogva szerettem volna beverni a nagy pofáját, olyan irritáló volt. Az én báromban akart parancsolgatni, viszonylag hamar sikerült megmutatnom, hogy ezért én melóztam, szóval ha inni akar húzza meg magát, vagy kívül tágasabb. Őszintén szólva jobban örültem volna, ha más kocsmát választ a lerészegedéséhez, de amíg itt nem verekedett bejöhetett, aztán kiderült, hogy bántalmazza a húgomat. Egyszer már majdnem kinyírtam, de akkor is a tesómra hallgattam, nem kellett volna.
Amikor megjelenik a búza szőke hajú zavarodott lány, gondolkodás nélkül terelem beljebb és ültetem fel a pultra. Kissé összevont szemöldökkel hallgatom beszámolóját amit össze hord valami medvéről. Nagyon furcsa, de igazán jó bőr, azt hiszem az ágyam is bírná, de nem vagyok akkorra seggfej, hogy így ágyba vigyem. Vagy talán mégis?
Akkor kezdek aggódni amikor a padlómat össze vérzi ami a talpából folyik, és nem, nem a laminált parkettám miatt, sokkal inkább a lány mentális egészsége miatt. Lefogom két kezemmel a lábait, ahogy egy megnyugtató -féle mosolyt próbálok borostás arcomra vágni. Nos, nem tudom mennyire lett az, mert sosem tudtam hogyan kell megnyugtatni egy nőt, vagy éppen vigasztalni.
-Ezt... értékelem is, de szeretném ha nem tennéd,- cirógatom meg az arcélét, de hirtelen ahogy a talpáról tenyerére kerül a vére pánikba esik. Elkezdi dörzsölgetni a combjaihoz, tisztán látom rajta, hogy nem ura a cselekedeteinek, hogy a pánikroham teljesen átveszi felette a hatalmat. Ilyenkor még csak sejtésem sincs, hogy mit is kellene tennem, teljesen össze zavarodom, látom, hogy segítségre van szüksége, az enyémre. Legalább a lábát el látom, hogy még véletlenül se fertőződjön el, halandó léte miatt nem gyógyulhat be, és így ha elfertőződik lehet amputálni kéne, és nem akarom, hogy ezt a szexi lábat a csaj elveszítse, pláne mielőtt én nem láthattam teljesen meztelenül. Egyik ujjammal letörlöm a krokodilkönnyeket, amik kibuggyanni készülnek azokból a gyönyörű íriszekből, nem akarom sírni látni, nem áll jól a szomorúság ennek a nőnek, és ki tudja mi okból, de valamiért még bosszant is a tetejében.
Majd felkapom és elindulok a lakásom felé, közben hagyom, hogy orromat betöltse az édeskés valamilyen édességre emlékeztető illata, mai egyszerre megnyugtató és ártatlan, szexi és pajzán. Nem, nem vagyok olyan barom, hogy hagyjam perverz gondolatokkal megszállni a fejemet, miközben nyilvánvalóan látható, hogy a lánynak ápolásra van szüksége.
-Vinni hova?- vonom fel kíváncsian a szemöldökömet, ahogyan az egyik talpát finoman elkezdem a vizes ronggyal tisztítani, óvatosan próbálom, mert látom rajta, hogy nem túl kellemes érzés lehet. Közben, pedig másik ujjam lágyan végig simít bokájának ívén. Megengedem ezt az apró mozdulatot, látszik, hogy férfiből vagyok, de kezdhetnék is aggódni magam miatt, ha nem tettem volna ilyet, szerencsére ez egyáltalán nincs így.
A másik lábát kezdem el mosni a sártól, illetve a karmazsin színű vörös nedvtől, orromba bekúszik vére sós aromája, majd hangszínét hallva felkapom a fejem, egy pillanatra elkerekedik a szemem, mikor közli, hogy a diliházból szökött el, Majd elkezdi markolászni azokat a szépséges fürtöket, már éppen kapnék a keze után de ekkor leereszti, és hálóinge mocskosul vékony anyagát szorongatja inkább.
-Nem, ha nem szeretnél vissza menni, nos... itt el lehetsz,- magam sem hiszem, hogy ezek a szavak az én ajkaimat hagyták el, mi a franc ütött belém? Most... vagy én hibbantam meg, vagy a kisasszony, de szerintem én sem futok teljesen százzal.
-Mégis milyen szörnyek? Elmeséled mi az ami nem hagy nyugodni? Ami miatt oda zártak? Szeretném, ha megbíznál bennem, segíteni szeretnék neked, rajtad,- egyik tenyeremet arcára simítva cirógatom meg bársonyos bőrét.- De emlékszem, és nagyon idiótának tartom magam, hogy akkor hagytalak kisétálni az ajtón,- egyik ujjam egy pillanatra dús ajkaira téved, majd szárazra törlöm a lábfejeit és szakavatott mozdulattal kötöm be őket.- Öhm éhes vagy?- pattanok fel hirtelen mielőtt megint valami ostobaságot követnék el.

Re: Riggon's Bar Szomb. Dec. 05, 2015 2:13 am

Van valami a mosolyában. Emlékszem erre az arcra, nézett már rám hasonlóan, de akkor a szemei másképp csillogtak. Valahogy sötétebbek voltak, és egészen másképp érintett. Bár csak egyszer találkoztunk, megjegyeztem magamnak. Még hetekig emlegettem a bandának, de ők végül azt mondták, hogy ha akarna tőlem valamit, úgyis felhívna – elvégre tudja a számom, hisz a koncertet is személyesen egyeztettük le. Ahogy lábaim tartja, elönt egy különös érzés, valami új, de kellemes dolog. Határozottan tart, mégsem okoz fájdalmat. Vajon hogy csinálja? Egy pillanatra tenyeréhez dörzsölöm az arcom. Nem szeretem az érintéseket, de tőle valahogy most mégis jól esik.
- Rendben. Nem csinálok több karikát neked. – mormolom megadóan. Sajog a talpam, de ahogy megtörölném, tenyerem véres lesz. Hiába próbálom hálóingembe törölni, csak még inkább megrémít. Miért vérzem? Mi történt?! A pánik másodpercek alatt uralkodik el felettem, teljesen tehetetlen vagyok vele szemben. Rég volt már, hogy megkaptam a gyógyszeremet. El is pityerednék, de Crispin mozdulata valahogy megállítja a könnyeket. Mintha tényleg nem akarná, hogy sírjak. Fura, mert eddig senkit sem érdekelt még, hogy mit csinálok, vagy mit nem.
Szorosan ölelem át a nyakát, halkan szipogok a vállába. Ahogy felfelé visz a lépcsőn, kicsit fázni kezdek, egészen kihűlt már a testem a hidegben, ami az utcákon van. Meg aztán, az se segít valami sokat, hogy csak ez a vékonyka hálóing meg egy bőrdzseki van rajtam. Nem valami télies öltözet. Csendben vagyok, míg hoz vizet, szemlélődök a lakásában. Vajon annak idején miért nem hozott ide fel? … Biztos a medve miatt. Igen, csakis amiatt lehet. Nem akarta, hogy olyan sokáig időzzünk a környéken, az a fenevad bizonyára itt él a környéken, és nem akart bajt. Logikusnak tűnik.
- Vissza. A Three Libras intézetbe. – mormolom szomorkásan. Nehéz ez a helyzet, hogy mindenki bolondnak tart. Néha már magam is elhiszem, hogy valami nincs rendben velem. Például, a minap, arra lettem figyelmes, hogy állam az asztallapra támasztva bámultam a „társalgóban” a tévét, amiben éppen a nyulakról ment egy természetfilm. Orrom úgy próbáltam mozgatni, mint a nyuszik, és addig kiabáltam, sikoltoztam míg nem kaptam egy répát, amit jóízűen elmajszoltam. Nem tudom, miért tettem ilyesmit, máskor nem volt ez szokásom. Ilyesmit a bolondok csinálnak. Tényleg az lennék? Nem tudom.
Alig észrevehetően sóhajtok, amikor megcirógatja a bokám. Nem érintett még ott senki, és egészen kellemesnek tűnik a dolog. Aztán, ahogy mesélni kezdek a diliházról, hogy bezártak olyasmiért, ami miatt nem kellett volna, dühös leszek. Hajam és hálóingem markolom, marcangolom. Nem, nekem nem hisz senki! A képek, és a lények pedig gyötörnek, olyan kegyetlenek mind!
- Maradhatok? Igazán maradhatok? Ó! – sikkantok fel lelkesedésemnek hangot is adva. Remek lenne, ha itt elbújhatnék a dilidokik és az anyám elől, míg összeszedem magam. Az intézetben inkább romlott, mint javult az állapotom. Valamiért úgy érzem, hogy Crispin mellett ez pont fordítva lenne. Aztán a rossz dolgokról kérdez. Konokul rázom meg a fejem. Nem, úgysem értené. Aztán, elgondolkodva húzom el az orrom, körmeimre rajzolt katicáktól várok engedélyt, hogy elmondhassam miket láttam. De azok a kis árulók csak konokul hallgatnak. Belekezdek hát, azt hiszem nem a levegőbe beszél, tényleg megbízhatok benne.
- Az egyik koncert után, egy fiatal férfi várt a házunk kapujában. Volt valami a szemében… valami rossz, sötét dolog. Csúnyákat mondott nekem, olyan nagyon csúnyákat Crispin! Aztán… aztán meg is mutatta. Ő is egy olyan, egy olyan gonosz lény. Mindenütt ott vannak! Dé—démonok. – dadogok rettegve, majd összeszedem kissé magam, és folytatom. – Meg vá-vámpírok. És még egy csomó félelmetes, gonosz lény. Nem igaz, hogy ez csak mese, én láttam őket! – tenyerembe temetem az arcom, próbálom leküzdeni a szűnni nem akaró zokogást, és sikerrel is járok. Mégse sírtam el magam. Megragadom a kezét, amikor arcomon simít végig, lázasan keresem a tekintetét. – Ide is el fognak jönni. Biztos, hogy itt is megjelennek majd! – a rémülettől alig kapok levegőt, majd ahogy jött, a pánik el is tűnik. Mintha csak egy gyógyszert vettem volna be, pedig semmi másnak nem köszönhetem átmeneti nyugalmamat, mint a férfi meleg, erős tenyerének. Lassan hunyom be szemem, ahogy arra a lopott csókra gondolok.
- Maradtam volna, ha megkérsz. – mormolom lágyan, és hagyom, hogy ajkamat cirógassa. Komolyan gondolom, mert még emlékszem, mennyire felkavart annak idején a találkozásunk. Nagyon vonzónak tartom, és örültem volna neki, ha komolyan vesz, ha nem csak az a csók jutott volna nekem belőle. Elengedem a kezét, hagyom, hogy bekösse a lábaim. Szótlanul figyelem a ténykedését, majd értetlenül pislogok fel rá, amikor felpattan előlem. Mi történt?
- Egy kicsit. – füllentek, majd fülem hegyéig elpirulok. – Igazából bármit felfalnék, ami nem leves. Utálom a levest. – halvány mosoly szökik ajkaim sarkába, majd megpróbálok lábra állni, de kudarcba fullad a kísérletem. A lábaim nem engedelmeskednek, remegnek mint a kocsonya. Zavartan gyűrögetem a hálóing alját, zavar, hogy koszos, zavar, hogy ennyire mocskosnak kell látnom magam. A lakásban kellemes meleg van, máris átmelegedtem tőle. Leveszem a dzsekit, és magam mellé teszem le, a kanapéra. – Crispin? … még mindig hiszel nekem? – kérdezem bizonytalanul. Nem lennék meglepve, ha bolondnak tartana a kis vallomásom után. Egyáltalán, ki ne tartana annak?

Re: Riggon's Bar Hétf. Jan. 18, 2016 9:19 pm

Nem is tudom, hogy mi lehetett az oka annak idején annak, hogy nem fogtam és vittem az ágyamba, talán csak annak köszönhető, hogy egy barom vagyok, mert természetesen az vagyok. Valahogy nem tűnt volna túl helyesnek a dolog, ő nem olyan lánynak tűnt mint akin csak úgy át lehet menni, valahogy sokkal többet érdemelt. Azért annak nem tudtam ellenállni, hogy ne kóstoljam meg mézédes, dús ajkait. Talán az is megfordult a fejemben, hogy feltárcsázom a számát és esetleg elviszem vacsorázni. De másnap reggel megint jött a nővérem és a vadállat csávója, teljesen kiment a fejemből ez a kis Szöszike.
Oké, a helyzet maga nagyon fura, hazudnék, ha azt állítanám, hogy értek az egész szituból egy mukkot is, mert baromira nem vágom mi is a helyzet. Annyi azért még az én tuskó agyamnak is kezd leesni, hogy a csaj nem fut teljesen százzal, lehet, hogy három kereke is hiányzik, már eleve abból kiindulva ahogy beesett az ajtón és ha az öltözetét nézzük, mai nem áll másból, mint egy kórházi hálóruha, valami dzsekivel. Szavait hallva pedig egyenesen gyanakodni kezdek, hogy biztos valami közeli diliházból szökhetett meg. Bár annyira még sem lehet bolond, ha képes volt megszökni, hiszen na akik őrültek azoknak nincs annyi sütnivalójuk... még ha segítséget is kapnak. Gondolom. Mert habár voltak alkalmak amikor nekem is szöknöm kellett, de nem egy diliházból, és szerintem azt azért egész jól kell, hogy őrizzék, nem?
-Helyes,- próbálok valami mosoly félét passzírozni az arcomra, hát nem is tudom, hogy mennyire voltam sikeres benne, azaz igazság, hogy egyáltalán nem hiszem, hogy így lenne. Elkerekedett szemekkel bámulom a kislány reakcióját ahogy ráébred, hogy véres lett a tenyere, majd fogalmazzunk úgy... normálisból percek alatt, vagyis sokkal inkább másodpercek alatt változik valami olyanná mintha maga az Ördög üldözné. Esküszöm, abban az ördögűző filmben viselkedett így a nő, miután megszállták. Nem vagyok valami türelmes típus, erről drága nővérem pasija sokat mesélhetne, egy párszor eltörtem már az orrcsontját. Kár, hogy nem a szívét karmoltam ki mellkasából, megérdemelné az a barom.
Inkább felcipelem az emeletre, hogy el lássam a sebeit, itt a bárban ilyenkor amúgy is eléggé hűvös van, főleg valaki olyannak aki ilyen lengén van öltözve. Erősen tartom kezeim közt törékeny, puha testét, miközben azon agyalok, milyen fűszeres, íncsiklandozó illattal rendelkezik, olyan szívesen bele kóstolnék, hirtelen olyan gondolataim támadnak, hogy azt akarom, az enyém legyen. Teljesen hibbant vagyok. Én is.
Gyorsan hozok vizet egy lavorba, kötszert, tiszta törölközőt és elkezdem óvatosan törölgetni a talpát, tisztán látom, hogy cipő nélkül tette meg az idáig tartó utat. Puha, tejfehér talpain a kosz alatt vágások nyomat fedezem fel, a vér markáns, sós illata az orromba kúszik, nagyon elvághatta a lábait szegény.
Na mit meg nem mondtam. A csaj a közeli diliházból lógott meg, ilyenkor az lenne a legnormálisabb cselekedetem, hogy fogom magam, megragadom és vissza viszem. Ezt kellene tennem, tudom jól, és az eszem is teljes mértékben tisztában van ezzel. De a testem, na az aztán nem teszi azt, sőt teljesen elvarázsol, oly annyira, hogy annyira nagy baromságokat mondok, amikről nem hittem, hogy valaha meg fog történni. Mintha valami nyálas film szereplője lennék, vagy nem, sokkal rosszabb, mert ez ellen nem tudok védekezni és mielőtt gondolkodhatnék már ki is mondom.
-Persze... öhm hát,- zavartan vakargatom meg a tarkómat- nyugodtan meghúzhatod magad itt,- mondom utána sokkal határozottabban. Hát most kell feltennem magamban a kérdést, hogy most kinek lenne a helye abban az intézményben, neki aki állítólag bolond, vagy nekem, aki képes vagyok befogadni miután közölte, hogy megszökött onnan. Én idióta. De hát, az van, hogy tetszik a csaj, ez van.
Végül elkezd mesélni azokról a dolgokról, hogy mi is történt vele és hogy miért került oda. Némán hallgatom, és megsajnálom, nem tudom ki lehetett az a vadállat, vagy vadállatok akik így rá ijesztettek. Ha tudná, hogy én is az vagyok azok közül, biztos fejvesztve menekülne innen, de valamiért szeretném védeni, oltalmazni, nem is tudom mi ütött belém, akarom őt.
-Ne aggódj, oké, nem lesz semmi baj, ide senki nem teheti be a lábát az én tudtom nélkül, és hidd el én megtudom védeni magamat, meg téged is,- finoman végig szántom ujjam hegyével a járom csontját, olyan puha a bőre, mint a bársony, szívesen megízlelném, vajon milyen lehet az íze? -Én hiszek neked, oké?- jegyzem meg tőlem hihetetlenül lágy hangon, mi a franc van velem? Valaki magyarázza már el, mert nem vágom, teljesen ki vagyok fordulva önmagamból, én nem szoktam így viselkedni.
-De most megint itt vagy, és az a lényeg,- mosolygok újból rá ahogy felpattanok, mielőtt valami őrültséget teszek és mondjuk megcsókolom. Nem lenne túl kedves gesztus azok után amilyen állapotban jelenleg van, úgy érzem.
- Igen, hiszek, én össze ütök valami rántottát vagy ilyesmit, addig szerintem te le tusolhatsz ha akarsz, -kérdőn pillantok rá, hogy szeretne-e. Ha igen megmutatom az irányt, és utána neki kezdek a rántottának míg fürdik.

Re: Riggon's Bar Szomb. Feb. 13, 2016 7:18 pm

Jó érzés volt Crispin karjaiban lenni. Furcsa, de jó. Soha nem cipelt még senki sehová, és akaratlanul is olyan érzésem támadt, mintha jóval bensőségesebb lenne a viszonyunk mint amilyen. Mert ugye maximum barátok lehetnénk, ha meg kellene neveznem a dolgot, de sokkal inkább csak ismerősök vagyunk. Egyszer találkoztunk, és bár mély benyomást tett rám, napokig nem tudtam kiverni a fejemből, de… de nem hívott fel. Nem érdekeltem. Biztos most sem érdeklem, és holnap már vissza is küld a diliházba. Végül is, a filctollaim ott maradtak, talán jobb is lenne visszamenni értük. Igen, valószínűleg, hiszen ha nem rajzolom meg a páncéljukat, a katicáim el fognak szökni. És azt nagyon nem szeretném.
A kanapéján ücsörögve alaposan is körülnézek, tetszik ez a hely,még ha egy kicsit rusztikus is. Férfias, a nagy kanapé, kényelmes bőr fotel, a meleg barna szín miatt. Itt-ott pasis kiegészítők, ereklyék tarkítják, dedikált baseball labda, boxkesztyű, dedikált NBA-s kosaras mez. Egy csomó CD, de persze egyből kiszúrom, hogy az enyém nincs köztük. Nem tetszik neki a zenénk, legalábbis azt hiszem. Pedig… hát, nem kell mindenkinek tetszenie. Otthon érzem magam egyből, pedig sosem volt ilyen otthonom, anyám mindig nagyon lányosan nevelt, igazi kis hercegnőnek. A házamban a rózsaszín dominált, pedig bizisten utálom. Ez a nappali olyan, hogy el tudom képzelni, hogy mondjuk keddenként a haverokkal szivarozgatva meccset néznek benne, vagy épp pókereznek. Milyen jó élete lehet Crispinnek! Milyen irigylésre méltóan szabad, gondtalan, kiszámíthatatlan. Én soha nem élhettem így, ennyire szabadon. Az igazat megvallva, nem sokkal voltam jobban korlátok közé zárva a diliházban, mint egy átlagos hétköznapon.
Elmondom neki, hogy miért zártak be, de nem merem elmondani, hogy miket láttam. Mármint, hogy pontosan miket láttam. Úgy tűnik, hisz nekem. Vagy ha nem is hisz, egyáltalán nem teszi szóvá. Mintha elbizonytalanodna miután azt mondta, hogy maradhatok. De mi baja lehet ezzel? Nem tetszek neki? Csalódottan biggyesztem ajkaim, hiszen tényleg nem lehetek valami vonzó látvány jelenleg. Kócos hajammal, véres hálóingemmel nem éppen úgy festek mint a pasik álma. De azért reméltem, hogy… hogy maradhatok, de így biztos, hogy Crispin holnap kipaterol engem innen, elküld és akkor felfal az a medve! Félek attól a medvétől!
- Itt nem kell félnem semmitől sem. Az a medve sem jön vissza, ugye? – aggodalmasan pillantok az ablak és így az utca felé. Félek, hogy visszajön az a hatalmas állat, és felfal minket. Még szegény katicákat is, a szárnyaikat sem hagyja majd meg, érzem!
- Nem tudsz megvédeni. – szipogok egy nagyot, hiszen akármilyen izmos is ez a férfi, a természetfelettivel szemben menthetetlen. Azzal szemben nem tudja megvédeni magát. – Csak egy kis ideig maradok, csak ameddig kitaláljuk, hogy hová menjünk. – motyogom neki zavartan, miközben ujjaimat elé tartom, hogy megmutassam neki a barátaimat; a kis katicáimat. De a kezem is véres, az is koszos és ragad. Kétségbeesetten nyögök fel, átölelem magam, és ringatom magam a kanapén. Nem lesz semmi baj. Nincs mitől félnem. Crispin megvéd.
Aztán amikor megsimogatja az arcom, tenyerébe hajtom a fejem. Miért ilyen kedves velem? Semmi oka rá, hiszen… alig ismer.
- Igen. Valahogy ide jutottam végre. – mormolom halkan, miközben nézem, ahogy távolodik. Fogalmam sincs mi fog ebből kisülni, de legalább ma éjszaka nem kell se a diliházban lennem, se anyámmal. Már ez is haladás. – Minden rendben lesz pajtások! – suttogom kezeimbe, majd felállok a kanapéról, hogy megkeressem a fürdőszobát. Meg is találom, majd alaposan lezuhanyozok, forró vízzel. Kellemes, még az is jól esik, hogy a tűzforró cseppek szinte szurkálják a bőrömet. Mulatságos érzés, kuncogok is, és dúdolok a zuhany alatt. Szeretem Annie Lennox hangját, ahogy az I put a spell on You-t énekli. Próbáltam már sokszor utánozni, de most talán sikerült is. Büszke vagyok magamra! Elégedetten tekerek magam köré egy törölközőt, miközben nagyot ásítok. Jól esne most egy kiadós szundítás! Kitrappolok a hálószobába, és mindenféle kérdés nélkül kinyitom a szekrényt. Látok farmerokat, bőrdzsekit, mindenféle holmit, majd egy kupacból előhúzok egy fekete pólót. Jó nagy. Hű, ez tényleg nagyon nagy! Gyorsan belebújok, leér szinte a térdemig, a nyaka pedig olyan széles, hogy még az egyik vállam is elővillan belőle. Kuncogva állok meg a tükör előtt, és billegek kicsit, dudorászva ölelgetem magam a pólóban. Finom illata van, nagyon finom!
- Felvettem a pólódat! – suttogom az ajtónak miközben huncutul vigyorgok, majd nekifutásból az ágyba vetem magam. Milyen puha! Sokkal kényelmesebb, mint a kórházi ágyak voltak. Gyorsan magamra húzom a takarót, annak is Crispin illata van. Nagyot ásítok, miközben vigyorogva hunyom be a szemem. Csak egy pillanatra, tényleg csak egy pillanatra. Még egyet ásítok, miközben átölelem a párnát. Belefúrom az arcom, élvezem, ahogy a hajam vizes csigákban tapad a hátamra, arcomra. Na jó, talán egy percet szundíthatok. De csak egy percet, tényleg…. Tényleg.