Riggins bár

„ Fenséges oroszlán
Nézte a kisleányt,
Halkan járta körül
S a megszentelt föld örült.”
Halkan mormolom a verset. Különös, hogy az idegösszeroppanás után az agyamból elvesztek dolgok, mások viszont… mások meg nem. Például nem tudom visszaidézni, hogy melyik volt a kedvenc cipőm, vagy hogy milyen kocsik parkolnak a garázsomban. Az anyám születésnapjára sem emlékszem, ahogy a lánykori nevére sem. Ugyanakkor fejből fújom William Blake összes versét, tudom, hogy mi a kedvenc színem (a padlizsán lila), tudom, hogy mindig is szerettem volna egy kutyát, csak sosem kaphattam. Még amikor a saját házamba költöztem, és anya piócaként rámtapadva szintén odacuccolt, akkor sem vehettem kutyát. Mert ő utálja. Mindig irányították az életemet, mindig megmondták, hogy mit csináljak.
Mindent egybevetve, azt hiszem sokkal de sokkal jobban vagyok már, mármint a körülményekhez képest. Az első hét egy kicsit furcsa volt, sokszor megvágtam a kezeimet, meg nagyon sokat sírtam és kiabáltam, téptem a hajamat és bántottam Crispint. De aztán hozott nekem gyógyszert, olyan gyógyszert mint amit a kórházban kaptam, és azóta jobb. Sokkal de sokkal jobb. A gonosz hangok sincsenek már, eltűntek és csak a barátaim vannak. A katicák, méhecskék, meg ilyesmik.
„Leopárd, tigris ott
A lány körül játszadozott,
Hajbókolt az oroszlán vén
Fején az aranysörény,”
Minden napra kitalálok valamit! Bizony! Szuper dolgokat ám, általában rajzolok valami szépet, vagy meccset nézek. Rájöttem, hogy imádom a baseballt, és a chillis chipset limonádéval. Sok mindent megtanultam Crispin mellett, leginkább butaságokat. Mármint, másnak butaságnak tűnhet, de nekem újdonságok, érdekességek. Például, hogy milyen jó valakivel összebújni a kanapén és megnézni egy ijesztős filmet (a kis pajtásaimnak meg se mertem mutatni, végig eldugtam az ujjaimat egy párna alá, hogy ne essenek pánikba és emiatt ne szökjenek meg), vagy hogy jó móka átszabni egy nagyméretű pólót egy ollóval és egy övvel. Sőt az is kiderült, hogy mennyire szeretem, ha megölel alvás közben, mert akkor nem jönnek elő azok a borzalmas lények álmomban. Csak érzem a puha karjait, az egyenletes légzését és tudom, hogy nem bánthat senki sem. Szoktam mesélni neki, a koncertekről meg a zenéről is, de nem tudom ez érdekli-e. Néha megkérem, hogy játsszuk azt, hogy randizunk; és olyankor rendelünk valami finom vacsorát, és sokszor megpuszilom az arcát. Még megcsókolni is szeretem, bár az furcsa érzés volt eleinte mert kicsit tartottam a dologtól.
„Nyalogatta szűz kebelét
S nyakára hullatta szét
- Mig lángszeme égetett -
A rubint könycseppeket,”
Mivel ma szépen süt a nap, sokat nézelődtem ki az ablakon. Szerettem volna valahogyan megörökíteni ezt a dolgot, hogy milyen szép, ez a vidámság, ez a sok napsugár. Mármint, azért néha esett az eső is, persze, de már egy ideje nem. Szóval, gondoltam csinálok Crispinnek ajándékot. Azt már tudom, hogy azért haragszik ha megvágom a kezemet hogy legyen festékem, szóval kerestem valami mást amiből lehet ilyet csinálni. Szeretek festeni, ezt meséltem is már neki. Szóval fogtam a konyhában a gyümölcsöket, gyönyörű szép színű gyümölcsök ám! És mivel van egy turmix is, ami hangosan zúg és csinál pürét a gyümölcsökből, én úgy döntöttem, hogy kipakolom a konyhát, a fűszernövényekkel meg a gyümölcsökkel csinálok festéket azzal a hangos turmixgéppel és… hát, levágtam egy kis hajamat az igaz, mert nem volt ecset, de azért vigyáztam, hogy ne nagyon látszódjon a dolog. Meg az ujjammal is festettem, az mindig kéznél van! Csak nehéz volt, a kis barátaim miatt, mert ők nem szeretik a sok vizet, meg a nedvességet mert akkor megszöknek és nem lesznek többé. Van filctollam visszarajzolni a szárnyukat, de az nem az igazi. Lehet, hogy majd este kérek Crispintől egy kis körömlakkot, igen! Körömlakk, az jó lenne mert akkor nem tudnának folyton elrepülni a kis barátaim. Piros és fekete, és akkor újra tudnám rajzolni a szárnyaikat. Majd megkérdezem, hogy tud-e nekem venni olyan körömlakkos dolgot.
„Nagy nősténye ezalatt
Felfedte a szép tagokat,
S a szűz-meztelen lányt
Vitték a barlang iránt.”
A konyhában festegetek, miközben verseket szavalok. Azt hiszem Crispin lent van a bárban, mindig ott dolgozik de én csak olyankor mehetek oda le amikor már a vendégek elmentek. Nem akarjuk, hogy valaki felismerjen, mert akkor elvinnének engem innen és azt nem akarom. Itt akarok maradni vele, jó nekem itt. Gondoskodik rólam úgy, ahogy eddig még soha senki sem.
Ujjam a konyharuhába törlöm, mielőtt színt váltanék, szép színes csigákat és szívecskéket rajzolok az ujjammal a konyha szép, fehér falára. Szinte kérte, hogy rajzoljak rá! Már van narancs színű, málna színű, áfonya színű és kiwi színű is. Már csak a szeder hiányzik, és készen is lesz a dolog. A szedernek van a legszebb színe, de mindegyiket külön turmixoltam! Kis tálkákba is tettem, hogy ne keveredjenek össze véletlenül. Nyelvem kidugva, gyakran mártom bele mutatóujjam a festékembe, miközben írok; bele egy szivecskébe.
- C…R….I….S…P…I…N…. – mormolom miközben óvatosan húzom az ujjaim, majd óvatosan lejjebb csúszik az ujjam a falon. – É…S… MA…R…I…L…Y…N. Így! – elégedetten szemlélem a művemet, majd a málna pürével teli tálkát ragadom meg, hogy további szívecskékkel díszítsem a terebélyes feliratot. Izgatott vagyok, remélem tetszeni fog Crispinnek is!