Ádáz harcok dúlnak a békés élet színfalai mögött. Hosszú évszázadokon átívelő harcok, melyeket nem mi vívunk, nem emberek emberekkel. Nem anyagi javakért, ásványkincsekért, szabad területekért, tiszta vízért, hatalomért. Egyszerű halandóknak álcázott emberfeletti lények mindennapos, vérgőzös küzdelme ez, melynek tudtunk nélkül mi magunk vagyunk hús-vér díjai. Némelyek számára az ereinkben futó életesszencia, a fizikai testünk szolgáltatta táplálékforrás, míg másoknak a lelkünk,a benne fodrozódó érzelemhullámok jelentik a zsákmányt. Fiatalságodra, ártatlanságodra, erényeidre, bűneidre éheznek, lerágnak, lenyúznak rólad mindent behabzsolnak, felfalnak, kiszürcsölnek, elemésztenek.Itt sosem lehetsz biztonságban. Ha bátornak hiszed magad, lépj közelebb és engedd, hogy körülvegyen a Sötétség.
Idézet : Mindaz, ami ma valóság, azelőtt csak egy lehetetlen álom részét képezte.
Faj : Lycan
Posztok száma : 32
User neve : Nincs megadva
Speciális képesség : -
Rang : Beharapott
Kor : 21
Születési hely : Boston
Foglalkozás : Tanuló
Családi állapot : Őőő.... hmm...
Vonal :
Tartózkodási hely : New York
Avatár : Dylan O'Brien
Csatlakozás : 2015. Jul. 07.
Krista and Ollie Hétf. Júl. 13, 2015 11:15 pm
Krista and Ollie
... kivetkőzve emberi énjéből szinte felrobban a teste attól az erőtől ami a haraggal vegyülve dúl benne. Utoljára akkor érzett ilyet, mikor Kierran lekevert neki egy Isteneset a semmiért amitől az orra is eltört és arra fogta, hogy "nem tetszik a képed". Na ilyen alkalmakkor legszívesebben nekimenne. A gond csak az, hogy tudja jól, egy mozdulattal megfosztanák heréitől. Mérhetetlen bosszúvágy és undor az, ami vezérli s mikor aranyló tekintete kiszúr egy ismerős alakot, morogva, sziszegve kezd közelíteni felé, miközben az egyre csak hátrál. Nem tud ésszerűen gondolkodni, merőben más az észjárása mint akkor, mikor még ember volt. Akkor gyakorlatilag menekült az átváltozás lehetősége ellen, most viszont teljesen elveszítve az eszét vágyik valamire ami még mindig nem tud pontosan beazonosítani. Két lábra emelkedik mint egy ember, ám nem tudja túl sokáig megtartani így az egyensúlyát nem véletlen, hogy előredől, hogy karmos ujjakban végződő karjaival segítse magát a haladásban. Halálos gyorsasággal iramodik meg a lány után ki ordítva, sikoltozva menekül előle. Mikor emberi énje először tapasztalta, hogy jobban hall, jobban lát és szagol, megijesztette és összezavarta, lévén egyszerre érzett húsz féle kajaszagot ahogy ácsorgott az utca közepén. Most viszont inkább a nyála kezd csorogni tőle, elég arra gondolnia, hogy egy két lábon járó nyers grillcsirke rohan előtte. Hallja a lány vadul zakatoló szívverését és finoman szólva is meglepi az a gyorsaság amit diktál. Viszont tudja, hogy ő gyorsabb, így plusz iramra kapcsolva kis híján sikerül is elkapnia. Viszont érzi, hogy valami elkapja a lábát és a talajhoz szegezi. Az éles fájdalom az agyáig hatol és teljesen megbénítja, ez pedig elintézi, hogy ismét átlényegüljön emberré. Barna tekintete rögtön a csapdát veszi szemügyre, ám gyakorlatilag mozdulni is képtelen... ismeri ezt a csapdát, hisz... az anyjával együtt tették össze, majd hozták ide ki, hogy letehessék. Az elmúlt időkben elszaporodott a vérfarkas támadás errefelé s mint most kiderült, az adott vérfarkas nem más, mint... Ő! Még farkasként érezte, hogy érkezik valaki felé, viszont mikor elkapta a lábát a méreggel átitatott csapda, el is feledkezett róla. Rettegve emeli meg a fejét, hogy megtalálja az ismerős hang forrását. Anyja értetlenül, haragos és egyszerre kétségbeesett tekintettel áll csapdába esett fia előtt. Hát, most ugrik majd a majom a vízbe, mikor is az a legfőbb kérdés, hogy egy vadász család, hogy fogadja el az újonnan vérfarkassá lett legfiatalabb tagját.
Jáger
You don't have to be afraid
K. Krista Srebro
The monsters among us
Második avatárkép :
Gif :
Titulus : fifty shades of fucked-up
Idézet : Some days you're so strong and other days you're like 'what the fuck am I doing'…
Faj : jáger
Posztok száma : 7
User neve : ♦ ♦ ♦
Speciális képesség : tudattal való robbantás
Rang : ezredes
Kor : 427 éves
Születési hely : Lengyelország
Foglalkozás : üzletasszony
Családi állapot : özvegy
Vonal :
Tartózkodási hely : New York City
Avatár : Margot Robbie
Csatlakozás : 2015. Jul. 07.
Gif2 :
Re: Krista and Ollie Szer. Júl. 15, 2015 5:06 pm
Már napok óta nyugtalan vagyok, nem hagy nyugodni egy bizonyos érzés, egy vészjelző, hogy valami orbitálisan nagy baj van. Itt, körülöttem, a közvetlen környezetemben. És nem, nem csak azért érzem ezt, mert a lányomat baleset érte, és most amnéziában szenved miatta szerencsétlen. Magamhoz vettem addig, míg vissza nem tér önmagához, úgy ténylegesen. Habár sokan úgy vélik, hogy egy vadállat vagyok – bocsi, de a hivatásommal jár –, igenis gondoskodom a szeretteimről, igenis gondoskodom a családomról. Főleg azok után, ami a férjemmel történt. Több családtagot nem veszíthetek el, pedig pontosan jól tudom, hogy ez az élet rendje, nálunk meg még szakmai ártalom is egyben. Visszatérve a különös érzésre, ami nem hagy nyugodni… Ez a különös érzés összekapcsolható azzal a jelenséggel, hogy néhány napja vérfarkas csatangolt a birtokunkon, ami már önmagában véve is röhejes, elvégre melyik idióta fenevad az, aki a saját hóhérjának a területére merészkedik? Öngyilkosjelölt – minden bizonnyal. Vagy rosszabb. Meglehet, hogy nagyon is hozzánk kapcsolható, és ha nem csal a megérzésem – márpedig sosem szokott csalni, sajnos –, akkor bizony nagyobb bajban vagyunk, mint azt gondoltam. Mindenesetre kitettem egy csapdát a fiúkkal, hogy biztosra menjek. Először is el kell kapni azt a dögöt, mielőtt bármiféle következtetést vonnék le. Nem vagyok már huszonéves kis csitri, megfontoltabb vagyok annál, mintsem hogy előbb cselekedjek és utána gondolkodjak, noha annak idején szokásom volt az ilyesmi. Sőt, előfordul olykor-olykor még most is, a napjainkban, hogy elpattan egy ideg az agyamban, aztán megfontolatlanul cselekszem, de szerencsére sosem volt még olyan, hogy ne tudtam volna a helyére tenni a dolgokat. Én, ha valamit egyszer elcseszek, akkor azt rendbe is hozom. Így, vagy úgy. Éppen a jól megszokott esti tereplovaglásomon vagyok, amikor a kijelzőm csipogni kezd, hogy bizony kapás van, kérem alássan. A csapda elkapta a betolakodót, legalábbis jobbik esetben. Nincs is más hátra, mint előre… Néhány perc alatt vágtatok be a birtok széléről a közepébe – valahol ott helyeztük el a csapdát a kölykökkel, ugyanis –, de amint meglátom, hogy ki fetreng benne majdhogynem önfeledten, még az állam is leesik. Illetve minden bizonnyal leesne, ha nem lennék már olyan öreg, mint amilyen, és ne éltem volna már meg ezt-azt az életem során. Természetesen semmit sem szabad elsietni, így a tőlem már megszokott humorommal reagálom le az eseményeket, hátha attól majd elfeledtetem mindkettőnkkel ezt a kibontakozni látszó rémálmot. - Remélem, hogy csak ellenőrzés célzattal fekszel a csapdámban, kölyök – szólalok meg a szürke csataménem hátáról, mint aki jól végezte dolgát. Hanyag eleganciával, szenvtelenül. Ajánlom neki, hogy tényleg csak ellenőrzés célzattal szórakozzon ott, máskülönben… máskülönben… nálam van a puskám. Hoppá!
A hozzászólást K. Krista Srebro összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 27, 2015 4:50 pm-kor.
Lycan
Bad moon rising
Oliver J. Srebro
The monsters among us
Második avatárkép :
Gif :
Titulus : Nincs megadva
Idézet : Mindaz, ami ma valóság, azelőtt csak egy lehetetlen álom részét képezte.
Faj : Lycan
Posztok száma : 32
User neve : Nincs megadva
Speciális képesség : -
Rang : Beharapott
Kor : 21
Születési hely : Boston
Foglalkozás : Tanuló
Családi állapot : Őőő.... hmm...
Vonal :
Tartózkodási hely : New York
Avatár : Dylan O'Brien
Csatlakozás : 2015. Jul. 07.
Re: Krista and Ollie Pént. Júl. 17, 2015 11:59 am
Krista and Ollie
Tisztán emlékszik az átváltozás előtti pillanatokra, szóval nem törlődik ki semmi arról az időszakról mikor hatalmas, fekete bundájú jószágként rohangál fel és alá. Nem véletlen, hogy emlékezett arra is, hogy szétkapott egy kutyát és kiteregette szerencsétlen bélrendszerét az erdő mélyén. Nagy valószínűséggel azóta is ott van. Viszont most leginkább arra emlékszik, ami a táborban történt valamint nem sokkal előtte odahaza, mikor lebuktatta magát Evelyn előtt. Örül, hogy ilyen megértő vele és bár eleinte rettegett neki színt vallani a saját félelmei miatt, hogy ezek után nem fog vele foglalkozni, hogy eltávolodnak egymástól a fajtájuk különbözősége miatt. Viszont mindvégig azzal nyugtatta magát, hogy ezek után nem kell attól félnie, hogy elviszi a szíve. Viszont még mindig nem érti, hogy hogy lehetett ennyire ostoba, ilyen nagyon felelőtlen? Egész délelőtt ezt a témát ecsetelte Evelynnel és teljesen elfeledkezett a teliholdról mely akkor is előcsalogatja belőle az állatot, ha nem akarja. Egyszerűen nem érezte azt az erőt, azt a kapaszkodót amit megtudott volna ragadni ezzel leküzdve az állatot. Mintha azt mondták volna neki, hogy emelje fel azt a hatalmas elefántot ami a mellkasára ült az állatkertben. Nagy valószínűséggel ez se ment volna neki, szóval eleve felesleges lett volna megpróbálni bármit, hisz nem mondhat nemet a megnyúló csontoknak, a felszakadó ínyeknek és az egyre erősödő vérszomj érzetnek. És ezek után tényleg úgy érzi, hogy meg kell keresnie valahogy azt az alfát, ha már egyszer beharapta. Jó lenne tisztázni vele egy-két dolgot, emellett nem is beszélve arról, hogy nem ártana tanítani egy kicsit mielőtt még több pincsit tenne el láb alól vagy komolyan ártana valakinek. Viszont csak, hogy ne legyen elég a szenvedésből és a kellemetlenségből, ismerős szag kezdi elködösíteni az elméjét amit egy kellemes illat követ. Dobogások, ütlegek közelednek mígnem megpillantja a hatalmas szürke mént, rajta meg az anyját, pedig... anyaszült meztelenül fetreng a földön miközben egy erős, hatalmas csapda a lábát "rágja". Tekintete találkozik az anyjával, ám a kérdésre rögtön szemügyre veszi a fémet melynek hála lassan vért izzad. Az ezüst marja a bőrét, akárcsak az a méreg amivel be lett kence. - Azt teszteltem, hogy... hogy bírja ki egy ember ha elkapja a meztelen lábát - morogja kétségbeesetten, miközben ujjai görcsösen markolnak rá a fémre, hogy szétfeszíthesse azt, de mintha nem akarna engedelmeskedni. - Anyu, én... megmagyarázom...
Jáger
You don't have to be afraid
K. Krista Srebro
The monsters among us
Második avatárkép :
Gif :
Titulus : fifty shades of fucked-up
Idézet : Some days you're so strong and other days you're like 'what the fuck am I doing'…
Faj : jáger
Posztok száma : 7
User neve : ♦ ♦ ♦
Speciális képesség : tudattal való robbantás
Rang : ezredes
Kor : 427 éves
Születési hely : Lengyelország
Foglalkozás : üzletasszony
Családi állapot : özvegy
Vonal :
Tartózkodási hely : New York City
Avatár : Margot Robbie
Csatlakozás : 2015. Jul. 07.
Gif2 :
Re: Krista and Ollie Kedd Júl. 21, 2015 11:43 pm
A mai napig tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor a tulajdon kezemmel kellett véget vetnem a férjem életének, noha már nem tegnap történt az eset. Jó néhány évtizede van már annak, hogy ilyesfajta tettre kellet vetemednem, mégis meglehetősen elevenen él bennem az emléke. Mármint akármekkora pszichopata vadállat vagyok – vagy legalábbis egyesek így titulálnak, én pedig nem mondom azt, hogy nem, mert az hazugság volna –, attól még a férjem volt, nyilván nem szándékoztam megölni. Csakhogy nem volt más választásom, muszáj volt megtennem, hogy megszabadítsam szerencsétlen a démoni megszállástól. A lelke már amúgy is rég eltűnt, csupán csak a teste volt a régi, viszont már nem ő birtokolta. Tehát nekem kellett elvégeznem ezt az alantas munkát, mert végül is ki más tette volna meg, ha nem én? Persze nincs bajom az ilyesmivel, sosem volt, és a származásom révén egyébként sem volt más választásom. Ebbe születtem, ebbe nevelkedtem. Nem mintha olyan gyakori esett lett volna az ilyesmi, elvégre nem sűrűn lényegülünk át másfajta lényekké, másféle szerzeményekké. Immúnisak vagyunk ugyanis a vérfarkasok harapására, és vámpírt sem sűrűn tudnak belőlünk csinálni az élőholtak. De a démonok, a démonok képesek megszállni egy testet, egy akármilyen testet. És sajnálatos módon akkor az én férjem testét választotta ki az a rohadt démon, az átkozott boszorkájával együtt. Na, mindegy. Most viszont, hogy újfent beigazolódott az, amitől féltem, nem tudom hogyan kéne hozzá viszonyulnom. Hogyan reagáljak rá egyáltalán? Oliver nem démon ugyan, de többé már nem is halandó, így értelemszerűen nem élhet velünk ezek után. Legalábbis apám nem erre nevelt, és a kódexünk szerint sem efféleképpen kell eljárni, habár nem sűrűn volt még példa ilyenre, hogy egy családtag farkassá avanzsált volna, mert mint már mondtam, a jágerek immúnisak erre. A gond csak az, hogy Oliver nem jáger. És mégis hogyan történhetett ez? Persze lehet nem ártana előbb megvárni a magyarázatát, mert lehetséges – bár az szintúgy kérdéseket vonna maga után –, hogy csupán a hecc kedvéért fetreng a csapdámban anyaszült meztelenül. Amekkora idióta néha, még ki is nézném belőle, maradjunk ennyiben. Ugyanakkor még mindig itt van ez a furcsa érzés, ami továbbra sem hagy nyugodni. Márpedig az én megérzéseim sohasem csalnak. Soha. - Rendben van, fiatalember – bólintok határozottan, majd egy könnyed mozdulattal lehuppanok a lovam nyergéből, és a kezem ügyébe veszem a puskámat. – Hallgatlak… Elindulok felé. Közben pedig serényen hallgatom a magyarázatát. - Csak nem nudista lett belőled időközben? – kérdezem keserű éllel a hangomban, miközben a csapda felé lengetem a puskát, majd meghúzom a ravaszt. Nyilván nem a fiamat lövöm le. Nyilván csak a csapdát lövöm szét, hogy szabadulni tudjon. NYILVÁN. Leengedem a fegyvert magam mellé, és a másik kezemmel ráterítem a bőrdzsekimet, nehogy a végén még megfázzon itt nekem. Ugye, hogy ugye? Hát! Most mondjátok azt, hogy nem vagyok jó anya. (…)