Világleírás

Ádáz harcok dúlnak a békés élet színfalai mögött. Hosszú évszázadokon átívelő harcok, melyeket nem mi vívunk, nem emberek emberekkel. Nem anyagi javakért, ásványkincsekért, szabad területekért, tiszta vízért, hatalomért. Egyszerű halandóknak álcázott emberfeletti lények mindennapos, vérgőzös küzdelme ez, melynek tudtunk nélkül mi magunk vagyunk hús-vér díjai. Némelyek számára az ereinkben futó életesszencia, a fizikai testünk szolgáltatta táplálékforrás, míg másoknak a lelkünk, a benne fodrozódó érzelemhullámok jelentik a zsákmányt. Fiatalságodra, ártatlanságodra, erényeidre, bűneidre éheznek, lerágnak, lenyúznak rólad mindent - akárha levescsont volnál - behabzsolnak, felfalnak, kiszürcsölnek, elemésztenek. Amit akarnak, azt el is ragadják, mindegy milyen eszközhöz kell nyúlniuk érte. Felosztják egymás között városainkat; pusztáinkon, erdeinkben, utcáinkon ütköznek meg az éjszaka leszállta után. Mi pedig, a világtalan, botor prédák, vakon tengetjük életünket, a felszín alatt dúló háborúról mit sem sejtvén hajszoljuk a hétköznapi örömöket, dédelgetjük apró-cseprő sérelmeinket, építgetjük sivár kapcsolatainkat, fásult pókként szakadékony érzelmi szálakat fonogatunk az Élet poros sarkaiban, unottan tengődünk egy kirakatélet üres kellékei között. Szemellenzős lovakként, többre vágyón, de cselekedni lustán poroszkálunk a számunkra kijelölt úton. Egyeseknek megadatik, hogy bepillantást nyerjenek a békés vízfelszín alatt háborgó mélybe, a durva valóságba, ahol – minden hiedelmünk ellenére – nem mi állunk a tápláléklánc csúcsán.
A beavatottak, akik előtt, ha csak szemvillanásnyi időre is, de fellibben a rémteátrum vérvörös brokátfüggönye és így megismerhetik az embermaszkot öltött szörnyetegek igazi arcát, jobbára holtan végzik.
Vagy egyként közülük.
Azonban ha „szerencséd” van, és átváltoztatatlanul, életben hagynak, talán kitörlik emlékeidet, amint kiszolgáltad az igényeiket. Ne akarj erős elmét, melyet nem képes elnyomni mentális parancsuk, mert elhantolt múltad egyetlen parányi filmkockája alapjaiban rengetheti meg ismert világodat és elperzselheti ép eszedet. Azt hiszed egy békésnek látszó, külvárosi elmegyógyintézetbe zárva biztonságban lehetnél tőlük? Azt hiszed a nővérek, akik az ágy rácsához szíjaznak, valóban azok, aminek látszanak? Tudod-e mit rejt együttérzőnek álcázott arcuk? Tudod-e miért érzel kénszagot a közelükben? Miért látsz vörös parazsat izzani a szemükben? Mit gondolsz, a kórház rozsda rágta ablakrácsa megfékezi a vámpírt, aki éjszakáról éjszakára a véredet dézsmálja? Mit gondolsz, mit rejt számodra egy szökés Telihold idején, mikor húsra éhező szörnyetegek csörtetnek az intézet körül?
Rémmesékből, misztikus legendákból ismert kreatúrákkal vagyunk kénytelen osztozni otthonunkon; sötét-, és fénymágiát használó wiccák, véréhes vámpírok, állatias ösztönök hajtotta lycanok, kéttermészetű vérmacskák, szellemvilággal társalgó médiumok, természetfeletti lényekkel viaskodó jagerek, nemes angyalok, romlott démonok, s eme fajzatok emberekkel folytatott nászából született féllény gyermekeinek társaságát „élvezzük”, akik vérünkön, húsunkon élősködnek, lelkünkért viaskodnak, egymással háborúznak és eközben különleges képességeiket minduntalan rajtunk próbálgatják. És bár a sötétből tucatnyi éhesen, számítón villogó szempár les ránk, nem vagyunk teljesen védtelenek. Egy titkos szervezet harcosai óvnak bennünket, tudtunkon kívül vigyázzák lépteinket. Félelmetes, merész katonák ők, kivételes erővel bíró harcosok, akik szemrebbenés nélkül állják a vérszomjas fenevadak izzó pillantását, és akik egyetlen céllal születtek a Világra: hogy elsöpörjék a Föld színéről az emberre fenyegetést jelentő kreatúrákat, akik Lucifer és az őt szolgáló árnywiccák teremtményeiként láttak napvilágot. Azonban nem csupán a Rend vadászai, azaz a jagerek hivatottak arra, hogy megőrizzék a Földet az embernek; megalkotóik, a tiszta szívű, szellőléptű angyalok is itt járnak köztünk, fölénk borítják oltalmazó szárnyukat és lelki üdvünk védelmében nem átallják felvenni a harcot még a Gonosz legaljasabb, legelvetemültebb szolgáival sem.