Árny és Fény - Hajnal kezdete?

Olykor elvesztem a józan ítélő képességem. A józan eszem veszi el a bosszú, és a gyűlölet egyvelege. Olykor mindent oly tisztán látok, máskor pedig elhomályosult elmével akarom az igazat, de mégsem találom meg azt. Mintha direkt tennék ezt velem. Elvették a saját utam, és halottaknak a „parancsait” követem. Fogalmam sincs, mit akart apám és anyám, miért haltak meg? Miért kellett elvenni a szabad akaratomat, és hogy képesek engem még a haláluk után is irányítani, de megöl eme kötöttség. A sötétben tapogatózás, ha élhetek ilyen morbid szóhasonlattal. Tudnom kell az igazat anélkül, hogy ők irányítanának, hogy megkeressem azt, akiről a levélben említést tettek. Anélkül akarom eltépni magam tőlük, hogy megfejteném a hülye rejtvényeiket. Ehhez pedig kutatnom kell. Angyalok után. Mintha nem lenne így is elég természetfeletti lényről tudomásom. De ők nehezen fellelhetők. Kihívás a homályban, egy kis fény. Már ha nekem jut egy kis ilyen is a sok kegyetlenség után.
De a saját módszereimmel kell élnem, amit az öreg mesterem tanított, csak ezt ismerem. Egykor talán, mikor hozzá kerültem két év állami gondozásból, akkor még reméltem, hogy anyámék visszajönnek. Most csupán fájdalom jár át, és bosszú. De pontosan ez kell nekem ahhoz, hogy éljek, hogy talpon maradjak, hogy ugyanolyan bizalmatlan maradhassak másokkal, mint eddig. Nem is tudom máshogy elképzelni magam.
Napokig kerestem és kutakodtam, embereket és mindenféle koszos lényeket kerestem fel, míg végre ráakadtam egyre. Léteznek, és most is őket figyelem. Fényes nappal egy parkban, minden bizonnyal nem a legjobb ötlet megtámadni egy angyal védencét, de amennyit tudok róluk, természetükből adódóan nem fog bántani. Körbejárom őket a fák takarásában, és egyik jól begyakorolt trükkömmel élek, hogy minket, hármunkat senki ne láthasson a körön belül, és belépek. Talán érez engem, talán nem, de nem ő érdekel, nem az angyal, hanem a másik. A lány, a fiatal lány. Nem fedem fel magam, még nem teszem, csupán figyelem őket, és a lányra koncentrálok, elméje elborul, orrán vér csordogál, és fájdalmakat él át. Ezzel jelzem, hogy itt vagyok, ezzel fedem fel magam, hogy az angyal rám figyeljen.
- Kár lenne érte - nézek le a földön görnyedő, fájdalmakat átélő lányra. Csak ezt a módszert ismerem. Rám nem jellemző a kérés. Követelni akarok, mindent, azonnal. Már nem vagyok egy reményekkel teli gyerek, csupán egy báb, a halott szüleim bábja, akik még mindig dróton rángatnak. - De ha segítesz, talán életben hagyom - mosolyodom el, ám érzelem nincs benne. Csak üres vigyornak tudható be, olyan vigyornak, melytől a legtöbben félnek, de most egy angyallal van dolgom. Talán nem gondoltam át kétszer, a mostani akcióm, talán képes belém látni, vagy ismeri a szüleimet? Mivel bennfentes, tudhat dolgokat, és ezt ki is fogom szedni belőle.  

Kyle&Brayden

•• megj •• zene •• 436 ••

•• credit ••

A férfi nem érdekel. Ahogy a védence sem. Erős vagyok, elég erős, hogy megöljem, elég erős, hogy elvegyem azt, amit úgy védelmez az angyala. Nem érdekel, hogy mit gondol rólam. Már messziről érezheti a fekete mágiámat, de nem zavar. Nem szokott érdekelni, mások mit gondolnak rólam, már elmúlt az az idő. Nagyon hamar megtanultam, hogy nem lehet minden az enyém. Hogy a szeretet gyengeség, és a nőknek való. Hogyha el akarok érni valamit, azért tennem kell. Azt olykor erővel kell elérnem, és nem szép szóval. Ezért nevetek fel a férfi kijelentésén. Az angyalén, aki kiterjeszti szárnyait, melyeket szívesen megnyesnék. De azzal is tisztában kell lennem, hogy erősebb nálam, pont ezért támadom a kis védencét.
- Ugyan már. A mai világban, ha szépen kérsz, eltaposnak - megdörzsölöm az állam, miközben a karjaiban tartott védence rángatózni kezd. Hiába altatta el, attól még hatni tudok rá, és erőmmel körbeölelve érem el, hogy a vére ragacsossá változtassa ajkait, arcát, és a haját, ahogy a fülén is folyni kezd a vörös nedű. - Én nem fogom feladni. Szerintem jobb, ha segítesz, bár - sóhajtok színpadiasan -, nem biztos, hogy ezzel megmented őt. - Gunyoros mosoly jelenik meg arcomon, élvezem a helyzetet. Ez a példány túl békés, mégsem szabad alábecsülnöm őt. Tudom, mit teszek, és ameddig az erőm a lányon okoz károsodást, az angyalt se tévesztem szem elől.
- Bánt-e valami? Mondjuk az álszenteskedésed. Az, hogy még mindig nem beszélsz arról, hogyan oldhatnánk meg a problémánkat - nem vagyok dühös. Inkább jól szórakozom. Habár nem volt mindig így. Gyerekként olykor álomba sírtam magam, mert a szüleim soha nem jöttek többé vissza. Akkor még nem tudtam, hogy meghaltak. Akkor azt hittem, nem kellek nekik. Hogy egy torzszülött vagyok. Azóta felnőttem, és tudom, hogy irányítanak a haláluk után is. Mert valakivel összekötöttek, akiről nem tudok, és meg akarom ezt törni, de attól félek, lehetetlen. - Te sok mindent tudsz. Olyanokat, amiket talán soha nem tudok meg. Azt akarom, hogy utánajárj. Hogy kiderítsd, mit akartak velem a szüleim, és miért. Hogy miért gondolták, hogy a haláluk után is ugrálni fogok nekik? - talán fogalma sincs, miről van szó. De egykor nagy port kavart anyámék lázadása. Ahogy ki akarták kerülni Lucifert, ahogy erősebbé akartak válni. Amiről én semmit nem tudok. Valamit tettek, és úgy akarom kideríteni, hogy közben nem követem az utasításaikat. Meg akarom törni ezt az egészet, mielőtt még én magam is odaveszek.  

Kyle&Brayden

•• megj •• zene •• 436 ••

•• credit ••