Blick Art Materials – NoHo – 1-5 Bond Street

Solah & Adam


Nagy levegőt véve léptem ki a Bleecker Street metróállomásán. A tömeg továbbra sem a kedvencem, főleg, hogy így könnyebben lebukok. A kocsit jobban kedvelem, az meg szervízben. Valamelyik barom úgy gondola, hogy kell neki a diesel a kocsimból és jól megnyiszálta az üzemanyagcsövet. Azért is baj, mert a mai napot vásárlásra terveztem, ami nálam nem két kis cucc. Azért ki nem mozdulok. Nyöghetem a taxit, meg az arcát, hogy mit pakolászok.
Megcsap a forróság is, bezzeg télen meg szétfagyok. A trópusokra vágyom néha, ahol nem kell azzal gondolnom, hogy hideg vagy meleg van. Benyitok a régi stílusú épületbe. Ismernek, tudják, hogy órákat elszórakozok itt, az újdonságok mellett sem megyek el.  
A színes ceruzáknál kezdek, kimaradt jó pár vásárlás belőle, rengeteg szín hiányzik és nem csak szín. Egy babakocsis család is betér, magamban hümmögve nézek csak rájuk. Valahogy nem hiányzik most a családi ricsaj. Nem sokkal később azonban, a feleségen akad meg a szemem. Nem azért mert, hanem mert kiváló inspirációt találtam. Előkapom a kis vázlattömböm, és a tollat és skiccet kezdek felvésni. Rajzolás közben mozgolódást hallok a hátam mögül, majd a zaj után egy ütést, nekidőlök a szemközti polcnak, kiesik a kezemből minden, ahogy reflexből nekitámaszkodom a polcnak. Még szerencse, hogy rögzített, az legalább nem dől tovább.
Megfordulok, hogy elég szépet mondjak, de meglátom a család gyerekének nagyobbik tagját. Nem érte el a standról, amit kinézett, de akkor is megpróbálta és ennek köszönhetően éppen rám borított mindent. Most tépjem le a fejét? Teljesen felesleges.
- Legközelebb vigyázz és kérj meg valakit, hogy levegye neked. – vágok rosszalló képet és lehajolnék, hogy felvegyem a tömböt, de a sehol, ellenben velem szemben áll valaki. A férj, kezében a tömbbel és hol a rajzra, hol rám néz. Nagyszerű. De megvárom, mit reagál, hátha mázlim lesz.