Szórakozottan siklatja végig hosszú, izmos ujjait – melyek nem oly rég még a rubinvörös selyemlepedőn kifulladtan pihegő nőstény bársonyos combjai között matattak - a hasmánt heverő vérbestia igézően gömbölyödő, feszes tomporának domborulatán. Lágy, de céltudatos érintése nyomán tűhegynyi göböcskék sarjadnak a libabőrössé cirógatott, tejfehér, vékony verítékfilmmel borított felhámon. A litván szépség kéjes sóhajt hallatva, készségesen kitolja fenekét, eme egyértelmű, felajánlkozó gesztussal adva Zartan tudtára, hogy szívesen repetázna az imént átélt gyönyörből.
- Telhetetlen egy szuka vagy te, Agnessa. – morogja orra alatt fölényes félvigyorra húzva ajkait, majd elvonja kezét a borzongóvá cirógatott, hívogatóan kereklő hátsótól.
- Kedvemre való az odaadásod, mint mindig, azonban most nincs ráadás, szivi. Dolgom van. – közli blazírt ábrázattal, töprengőn megsercegtetve az állát befutó, rövidre nyírt, sűrű, szénfekete szőrzetet. Aztán, a hoppon maradt szerető méltatlankodó arckifejezését figyelmen kívül hagyva, tulajdonosi felsőbbrendűséggel – mintha csak egyik kutyájának oldalát lapogatná – lazán megveregeti az imént simogatott, gusztusos popsit.
- Később véresre duglak, širdelė. Addig is felküldöm Irinát, hogy ne unatkozz. Tisztességesen felkészítitek egymást, és ha visszajövök, kedvemet töltöm mindkettőtökön. – jelenti ki kéjsóvár vigyorral ajkain, miközben megfeszülő, izzadtságtól fénylő izmokkal legördül a csatahajónyi nyoszolyáról. Az ágyat elhagyva kutatón körbehordozza tekintetét a XIV. Lajos korabeli darabokkal bútorozott, francia reneszánsz stílust követő, téglavörös, óarany és babérzöld színek uralta, jókora hálóteremben. Amint pillantása megállapodik a keresett holmin, elindul felé, hogy annak segédletével némileg elfedhesse meztelenségét. Nem mintha feszélyezné ruhátlansága, elvégre tisztában van vele, hogy milyen istentelenül jól fest ádámkosztümben. Nincs mit szégyellnie; hosszában is számottevő, széltében is jelentékeny termete, tetovációkkal ékített márványbőrrel takart, gondosan kimunkált izomzata lenyűgöző látványt nyújt.
Nem arról van tehát szó, hogy ne lelné kedvét abban, ha közszemlére teheti impozáns küllemű korpuszát, mutatós férfiúi idomait - különösen hölgytársaságban - egyszerűen csak nem szereti huzamosabb ideig szabad levegőn felejteni tekintélyes méretű kolbászát és tojásait. Elvégre méltán megbecsült koronaékszerei nem avégre teremtettek, hogy a gravitáció játékszerei legyenek, mindinkább arra hivatottak, hogy hosszúlábú, hetyke mellű, kerek tomporú nőstények remegő combjai között időzve tegyenek eleget funkciójuknak, azaz földöntúli gyönyörrel ajándékozzák meg a fentebb említett remegő combok kéjesen ziháló tulajdonosait, de persze legfőképpen csillapíthatatlan étvágyú gazdájukat.
Hátrahúzott vállakkal, feszes tartással, lendületes léptekkel, kissé hajózó, egyszerre katonásan határozott és magabízóan lezser járásával kőpadlón heverésző farmeréhez járul. Boltozatos mellkasát, szélesvásznú hátát, bordázott hasfalát, vaskos combjait behálózó, gránitkemény izomkötegei ritmikusan duzzadnak elő, majd ernyednek el bőre alatt menetelés közben.
- De mégis mikor jössz vissza? Ne várass sokáig, Zartan. – nyafogja nyűgösen a sztrádaszéles hencseren hagyott, csücsöri szájú, fagyalkék szemű, bíborhajú fél-lycan nőstény feltérdelve az aranyfényű selyemlepedőn.
Sohasem viselte jól a rinyálást, olyan szukától pedig pláne nem tűri el, akit csupán feszültségoldásra használ. Egyszerű cserekereskedelem az egész: a viszkető ölű bestia is, ő is egetrengető orgazmust, pillanatnyi kielégülést akar. Vérbeli kufár módjára kéjért gyönyörrel fizet. Már ha jó kedvében találják a bizsergő ágyékú, készséges asszonyállatok. És ha nem cseszik fel az agyát. Hisztivel, példának okáért.
A követelőző szavak hallatán mozdulatlanná fagy hajoltában, állkapcsát megfeszíti az agyára lobbanó düh. A benne lakozó, dominanciájában sértett Szörnyeteg haragosan felmordul tudata mélyén. Egyetlen valamire való alfa sem tűrné el, hogy mihaszna szukák parancsolgassanak neki. Szurokszín íriszeibe mandarinsárga indulat-szikrákat éget, mosolytalanná komorult ajkai sarkába bosszúság-ráncokat vés a Farkasban éledező felindultság. A következő pillanatban már újfent az ágy mellett magasodik, markában a szemtelen cafka torkával. Előre hajol, olyannyira, hogy orrhegye csaknem összeér a jobbjában szorongatott nőével. Semmi jót nem ígérő, sötét tekintetét a riadtan kéklő pillantásba döfi, majd szóra nyitja megvető fintorba torzult száját.
- Hogy. Mondtad?! – firtatja zordonan morajló, feszültségtől karcos basszbaritonján, a nyomaték kedvéért külön tagolva a szavakat, miközben erősít ujjainak présén, majd nyakánál fogva felemeli levegő után kapkodó, rohamosan sápadó prédáját a vérszín lepedőről.
- Te nem formálhatsz igényt, nem követelőzhetsz az én ágyamban, az én házamban. Neked kuss a neved, ribanc. Teszed, amit mondok, kérdés, nyávogás, ellenkezés nélkül. Jól viseled magad, engedelmeskedsz, megadod a nekem kijáró tiszteletet, és akkor megtűrlek magam mellett. Elevenen. Ellenkező esetben kiszaggatom a beleidet és az ujjaim helyett azokat tekerem a nyakad köré. Aztán feltöltöm a kizsigerelt hasüregedet folyékonnyá hevített ezüsttel. Világos voltam? – dörren közvetlen közelről nézve bele a móresre tanítandó, oxigénhiánytól és fájdalomtól grimaszoló szuka vegytiszta rémületet tükröző szemeibe. Rá sem hederít a kézfejébe maró, meggypiros körmökre, az általuk hasított sebekbe nyilalló fájdalomra. Ronda szablyavigyorra húzza ajkait, amikor füleit megüti a tenyere alatt gyötrődő gége tompa roppanása, valamint az azt követő, fojtott fájdalomnyögés. A cafat halhatatlan, nem fulladhat meg bármeddig is szorítja a légcsövét, azonban szörnyű kínokat él át közben. Az agonizálás gyötrelmeitől még sejtjeibe épült lycan-gén sem óvja meg. Egy nyaktöréssel sem küldheti át az idegesítő rinyagépet a másvilágra, viszont leckéztetésnek megteszi. Ezt végiggondolva határozott, jól irányzott mozdulatot tesz jobbjával, minek hatására szétválasztja egymástól a hármas és négyes nyaki csigolyákat.
Újabb roppanás, kínittas sikoly, aztán lezuhanó test jellegzetes puffanása.
Nem pillant le a lábai előtt heverő, karcsú, meztelen testre, nem szemléli meg a kézfejébe mart karmolások vért patakzó csíkjait. Sarkon fordul, nadrágjához járul, majd felölti a gyárilag széthasogatott, denimkék ruhadarabot. Ami pontosan úgy fest, mintha veszett ebek agyarai közül rángattak volna ki. Nem csupán térdei villannak elő a durva szövetbe tépett, horizontális, szabálytalan szélű nyílások jóvoltából, miközben lakosztályának robosztus, lakkal kezelt tölgyfa ajtaja elé lépdel, de combjainak bronzos bőre is fel-feltűnik a feslett anyag rései mögött. Felsőtestének kidolgozott, éles körvonalú izmait nem rejti ing, vagy póló alá, lábaira nem húz sem zoknit, sem bakancsot. Egy szál farmerben lépi át hálótermének küszöbét, majd a széles emeleti folyosót elhagyva lezserül zsebre dugott kézzel, de fejedelmi tartással ráérősen aláereszkedik a sztrádányi, hamuszürkével erezett hattyúfehér márványlépcsősoron. Kimért és mégis laza mozdulataiból, flegmán önelégült arckifejezéséből leplezetlen fölényesség sugárzik. Metakommunikációjából nem nehéz leszűrni a lényeget: itt minden porszem felett kizárólag ő rendelkezik, egyedüli góréként, igazi kiskirályként, mindenki felett állón, teljhatalmúan. Éppen ezért megteheti, hogy mezítlábasan, csupasz felsőtesttel fogadja vendégét, akit valójában nem is vendégként, inkább amolyan rokonféleként tart számon. Persze ama tény, hogy fogadott lányát várja, aki egyben az egyik legproduktívabb műkincs-tolvajként dolgozik az alkalmazásában, lényegtelen ebből a szempontból. Akkor sem volna hajlandó puccba vágni magát, ha maga Anglia királynője érkezne hozzá ötórai teára. Jelenleg kényelmes viseletben óhajt járni, s kelni saját fedele alatt és semmi, még egy illusztris személy vizitje sem, vehetné rá arra, hogy flancos toalettbe vágja magát.
Ha jobban utána gondol, még kapóra is jön, hogy fedetlen felsőtesttel mutatkozik a lány előtt. Had lássa csak a kicsike, hogy az apa sem marad el a fiú mögött. Ujjai akaratlanul is ökölbe szorulnak zsebeinek menedékében, amikor elméjében felsejlik egy dühítő emlékkép, melyen fia, az a piszok, mázlista csirkefogó kefél a ruhátlan, gyönyörtől sóhajtozó Bogárszemű Szépséggel. Lelki szemei előtt megjelennek a lány hosszú, napsimogatta-barna bőrbe vont, formás lábai, melyek között utódja munkálkodik. Mély sajnálatára nem csupán a megszerezni kívánt nőstényből lát részleteket, de a finoman izmolt combok ollójában tevékenykedő férfitest tartozékai – úgy, mint ütemesen behorpadó és kikerekedő fenék, hullámzó hát, duzzadtan feszülő kar-, és lábizmok - sem maradnak rejtve előtte.
Csupán egyetlen alkalommal kapta rajta in flagranti a párocskát, történetesen akkor, amikor az ő irodájában, terebélyes mahagóni asztalán estek egymásnak a felhevült gerlicék. Olyannyira belefeledkeztek az egymásba forrt testükön zsarnokoskodó gyönyörbe, hogy meg sem hallották, amikor rájuk nyitott. Az üzekedőkre ereszkedett, vattasűrű mámorfelleg annyira áthatolhatatlannak bizonyult, hogy még fia, aki történetesen szintén vérfarkas, érzékeny füléhez sem érhettek el a feltáruló ajtó neszei. Mintha a kéj vakká és süketté tette volna a testi örömöket maximális átéléssel habzsoló balféket.
Azóta is gyakorta felidézi azt a felnőtt filmbe illő, túlfűtött jelenetet, persze némi módosítással. Fia helyébe természetesen saját magát képzeli.
Meg fogja szerezni a Bogárszeműt.Még szép, hogy az övé lesz a kicsike, elvégre azért vette magához és képeztette profi tolvajjá az akkor még tinédzser korú lányt, hogy egy napon mindenestül birtokba vegye őt. Első találkozásukkor Salome pendülő mellű, kiálló bordájú, beesett arcú madárfióka volt, kistányérnyi, olvadt csokoládé színű szemekkel, valószerűtlenül sűrű pillákkal. Lapockájáig lenyúló, természetes hullámokra omló, gesztenyebarna hajzuhataga, sudár, soványsága és fejletlensége ellenére formásnak ható alkata, csontossá aszott arcának szabályos vonásai, duzzadt cseresznyeszája jövőbeli szépségének hírmondójaként szolgált. Neki pedig mindig is volt szeme az ilyesmihez. Nem csak illusztris piktorok ecsetje alól kikerült festményekben, mesteri módon csiszolt, zárványtalan ékkövekben, szobrász-fenoménok elvitathatatlan tehetségét méltató, kőből kifejtett remekművekben, ötvös-géniuszok alkotta, finom mívű ékszerekben látja meg az értéket, de hús-vér lényekben is azonnal felismeri a lehetőséget. Még akkor is, ha az a bizonyos „szikra” történetesen kiálló arccsontok, girhes alak, nélkülözéstől szikkadt, fakó bőr, fénytelenül tompálló pillantás mögött rejtezik is.
Mindegy, hogy az elé kerülő műremek halandó alkotó, vagy öröklétű entitás kezei közül kerül ki, ha igazi kincsnek bizonyul, akkor bizony igényt formál rá.
És ha egyszer megkaparintotta magának, nincs az a földi, vagy túlvilági erő, mely elragadhatná tőle. Nincs olyan lény, sem anyagi világból származó, sem isteni szférák, vagy démoni síkok szülötte, ki szétfeszíthetné drágakövet markoló, makacs görcsbe dermedt ujjait.
Mindkettő az enyém lesz!A Bogárszemű és a Vérző Jég. Konok birtoklási vágya az évek során rögeszmévé testesedett. Minél több szemcse pergett keresztül az Idő homokórájának karcsú nyakán, annál inkább zsigereibe égett, tudatába gyökeredzett a sóvárgás. Olyan kitéphetetlenül gyógyult lelke köré, akárha vadhús volna egy túlságosan mély, varratlan vágás groteszkül összeforrt, egyenetlen sebszélein.
A Nő és a Gyémánt. Bársonypárnára, vitrinbe mindkettővel!Egyszerre szerzi meg őket. A Nővel elraboltatja a Gyémántot, végül egyiket sem adja tovább. Toronymagasról tesz arra, hogy tulajdonképpen saját fia babáját tervezi elbitorolni, ahogyan az is hidegen hagyja, hogy megfosztja a Világot az egyik csodájától. Hiába perkálnának pofátlanul grandiózus összeget krőzusi gazdagságú műgyűjtők ezrei a jelenleg ismert legnagyobb, legtisztább vérvörös szénkristályáért, nem fog megválni a káprázatos ásványtól. Az egyedülálló, pazarszép drágakő mind tárgyi, mind eszmei értéke felbecsülhetetlen. Tökelütött marha lenne, ha árucikké tenné a Természet eme páratlan kincsét.
Tudatosan szakítja félbe önnön kapzsiságától tüzelt belső eszmefuttatását, amikor is ominózus (az imént felidézett szex-jelenet helyszínéül szolgáló) irodájának hatalmas, kétszárnyú ajtajához ér. A gazda mélyen gyökerező, szilárd alapokon álló öntudatosságával ragadja meg a színaranyból öntött kilincsgombokat, hogy aztán elfordítva azokat, lendületesen kitárja a dolgozószobáját elszeparáló, nehéz, antik faragásokkal ékített falapokat.
Nem teszi be maga után az ajtót, ekképpen hagyva egyértelmű üzenetet inasa számára: ezúttal eltekint az illendőség olyan rutinná rögzült gesztusaitól, mint amilyen a diszkrét kopogtatás, az elegáns meghajlás és a bebocsátani kívánt vendég bejelentése.
Méltóságteljes mozdulattal ereszkedik le a trónszéknek beillő, monumentális küllemű, arany oroszlánlábakon álló, barokk fotel földöntúlian kényelmes, paprikavörös és hófehér csíkozású selyemmel húzott ülőpárnájára. Amint tekintete az előtte terpeszkedő díszfaragványos mahagóni asztal tükörsima lapjára vetül, elméjében újfent beindul a diavetítés. Satuvá préselt állkapcsán ütemesen rángani kezd egy ideg - noha az arcát takaró, sűrű, összefüggő, koromfekete szőrzet révén ennek nem mutatkozik jele -, amikor ismét megelevenedik fejében a nemrégiben látott jelenet. Indulatoktól parázsló íriszekkel, komor arccal, belső feszültségtől dagadó izmokkal hajol előre ültében, majd kinyújtja jobbját, hogy tenyerét végighúzhassa a falapon ott, ahol akkor a Bogárszemű feküdt. Szenvedélytől hevült, nyirkos női testtől átforrósodottnak, verítékpárásnak képzeli a jelenleg hűvös, sima felületet. Fantáziáját még fokozottabb munkára sarkallva ujjai alá vizualizálja a megszerzendő nőstény szaggatott légvételektől hullámzó, gyönyörtől reszkető, izzadtságcseppektől csillámló idomait; igéző lankáit és ingerlő dombjait. Ábrándozásának eredményeként szerszáma gránitrúddá keményedik a slicce mögött.
Ekkor felcsendül és hallójárataiba kúszik a bejárati ajtó csengőjének jól ismert, két motívumból álló dallama, mely úgy szeli ketté a köré telepedett, tömör csendet, akár kifent sarló a szikkadt búzaszárat.
Megérkezett a kicsike. – konstatálja magában elégedetten, miközben szénfekete lélektükreiben citrinsárga parázs gyullad, míg ajkaira számító, sóvár vigyor feszül fel.
Kezdőlap
