Alex & Salyna

Alex & Salyna Vas. Aug. 23, 2015 12:17 am

Nagyot sóhajtok az asztalom felett. Már réges-régen be kellett volna fejeznem a jelentést, de minduntalan elkalandoznak a gondolataim. Régebben próbáltam elfojtani áramlásukat, azóta viszont megtanultam, hogy mindennek oka van. Szórakozottan morzsolgatom ujjaim között a tollam végét. Ki lehet ő?
Napok óta látomásaim vannak valakiről. Egy nőről. Éreztem a félelmét. Láttam szemeiben a rettegést. Vajon mitől félhet ennyire? Vagy inkább, kitől? Néha azt kívánom, bárcsak többet tudnék, többet látnék. Akkor talán nem foglalkoztatna ennyire idegenek élete. Sokan mondták, hogy miért nem avatkozom bele a folyamba, ha már egyszer megadatott a képesség, hogy lássam amit mások nem? A válasz egyszerű. Hiszem, hogy mindenkinek el van rendelve az út, melyen jár. Kinek hosszabb, kinek rövidebb. Az Úr, csupán rálátást enged ezen utakra, de arra nem vagyok felhatalmazva, hogy az akadályokat elgördítsem, vagy hogy az utakat tovább építsem. Egyesek talán emiatt rossznak vagy gonosznak hinnének...már ha tudnának róla persze. Úgy vélem, mindenkinek magánügye, hogy a képességeit kezelje. Én így teszem.
Lágy hullámok nyaldossák a partot. Látni a világítótorony jelt adó fényeit. Elégedetten és élettel telien állok itt, a sötét vizet szemlélve. Ma...ma meg kell tennem. Csupán pár lépés az édes sötétség. Az ő ölelése. De miket beszélek?! Máshoz tartozom. Ihatom a vérét, ami mennyei és erővel tölt meg. Hűvös bőrének érintése mindig megborzongat. S jó hozzám, olyan nagyon jó. Mégis...a hívás erősebb. Szólít magához a másik. Kinek hangja éjjel párnám alá kúszik, megüli az álmaimat és vezetni próbál. Annyit küzdöttem, már oly sokat. Miért ne lehetne vége? Vége...vége...
Pislogni kezdek. Ki vagy te, és miért látlak ennyiszer? Valakit az utamba fogsz vezetni ezáltal. De vajon azt, ki szólít és életedre tör, vagy azt, kitől a megóvást reméled s kihez vérrel is kötődsz? Hah, megannyi kérdés de nincsen rá válasz. Talán tegnap állt azon a mólón. Talán ma fog, talán később. Ezt előre nem tudom meghatározni. Ismerem a tekintetét a tükörben, tudom, hogy hogy néz ki. Egy nő, aki félelmek között él, mégsem kér segítséget egyiktől sem. Hátralököm a székemet. Ennek így nincs értelme. Jobb lesz ha hazamegyek és lefekszem. Későre jár már.
A lakásom melegében otthonosabban érzem magam. Hívnom kell valakit, aki védelemmel látja el még az épületet is. Vannak olyan erők, kiket nem állítanak meg a falak és a zárak. Két üzenet vár a rendőrségtől és kettő a kollégámtól, tehát semmi fontos. Ruháimat összehajtom és a zuhany alá állok. A melegvíz jótékony hatásáról nem tudnék lemondani.
Sikoltás...
Vér....
Annyira fáj. Izmaim, inaim egyre adják meg magukat az erős kéz nyomán. Nem értem. Csuklója feketéllik. A vér fémesen sós illatával telik meg az orrom. Az én vérem. Az ő vére. A mi vérünk. Elmémet szaggatja a fájdalom és én sikoltok. Rángatom magam könyörtelen erejének súlya alatt. Szívem mint kalitkába zárt riadt madár ver egyre gyorsabban, hogy pótolja a testemből távozó vért. Erőtlen ujjaimat ráfonom karjaira, de nem tudom megállítani, képtelen vagyok rá..ki fogja tépni a szívemet.
Alex...
Alex....
Köhögve térek újból magamhoz. Kezeimet mellkasomra szorítom, érzem ahogy őrült ütemben ver a szívem. Velem minden rendben. Nyugodj meg Lyn...mély lélegzet. Egy...kettő...három. Minden rendben. Letörlöm a könnyeimet. Siratom a nőt, ki ilyen értelmetlen és durva halált halt. Ki ölte meg? És miért távolította el a szívét? Ez az Alex tette volna? Vagy még...meg sem történt?
Felöltözöm és a bárpultként funkcionáló szekrénykémhez sétálok. Nem vagyok egy nagy ivó, de az ilyen látvány és érzések után szükségem van rá. Kezem remegésén azonban még így sem tudok úrrá lenni. Kénytelen leszek sétálni egyet, aludni úgysem tudnék.
Utam a St. Patrick katedrálishoz vezet. Noha nem tudom miért, de ha zaklatott vagyok mindig erre hoz az utam. Akaratlanul is elgondolkodom ilyenkor az utakról. Vajon az Úr csak azt határozta meg, hogy mikor legyen vége, de mi eszközöljük ki a hogyant? Mégis mit követett el ez a szegény lány, hogy ilyen halált érdemelt?
Nem lépek be a kapukon. Ilyenkor mások tartózkodnak bent, kiknek egyébként is zaklatott lelkiállapotát nem szeretném feszélyezni. Aggódva nézem a horizontot. Csupán percek kérdése, és pirkadni kezd. Minden, ami nem erre a világra való, elbújik. Én pedig csupán reménykedhetem egy nyugodt napban. De kénytelen leszek informálódni, hogy ma éjjel találtak-e brutálisan meggyilkolt fiatal nőt. És ha igen, akkor hol....
Felnézek a katedrális impozáns épületére. Valójában nem az Úrhoz kívánok szólni, hanem ahhoz, kinek óvó jelenlétét érezni szoktam, de egy pár napja eltűnt mellőlem. Nem akarom ezt a lányt sajnálni és nem akarok beleavatkozni az ügybe. A híres nyugodtságom napok óta a múlté. Vajon ez a csend mit hivatott jelenteni? Megunom a saját buta kérdéseimet, és nevetve ülök le egy közeli padra. Szeretem a hajnal közeledtét. Valahogy megnyugtat.

Re: Alex & Salyna Vas. Aug. 23, 2015 5:02 pm

True detectives?

Salyna & Alexander

Kinézet

Szavak száma: 610

Minden kezdet nehéz...

Toll serceg a papíron, halkan surran, ahogy egyik ívet töltöm ki a másik után. Vannak olyan napok, percek, hosszú életemben, amikor a munka képes lefoglalni minden gondolatom, és segít megfeledkeznem az egyéb problémákról. Ez a mai sajnos nem ilyen. Újra és újra elkalandozom, eltöprengek az elmúlt napok eseményein, melyekben talán nincs semmi összefüggés, hisz egyáltalán nem áll össze a kép, mégsem tudok napirendre térni a történések felett, mert a megérzéseim rosszat sejtetnek. Talán csak paranoiás vagyok, a régi tapasztalataim túl óvatossá tesznek, de mi rossz van abban, hogy nyitott szemmel járok, és figyelek a sajátjaimra? Főleg most, hogy ismét van mit veszítenem. Hacsak nem az, hogy az aggódás miatt képtelen vagyok a munkára összpontosítani. Figyelmemet ismét a lapok felé terelem, melyek felett görnyedek már órák óta, ekkor azonban a toll egyszerűen kettéroppan az ujjaim között. Egy feszült morranással félresöpröm a darabkákat, majd ismét kézbe veszem a telefonomat, ami ebben a pillanatban meg is csörren. Élesen fújom ki a levegőt, mielőtt válaszolnék a hívásra.
- Megtaláltuk – hangzik a vonal túlsó végéről köszönés helyett, ám mielőtt elönthetne a megkönnyebbülés, az úriember kiegészíti a szavait. - A St. Patrick katedrális mellett hagyták a testét. - A hallottaktól néhány pillanatra sötét köd ereszkedik az elmémre, a baljós sejtelmeim egy része sajnos máris megvalósult, de muszáj gyorsan összeszednem magam. Nem mintha a lány pótolhatatlan része lett volna az életemnek. Joséphine óta nem esem abba a hibába, hogy bárkit túl közel engedjek magamhoz. De Jessica hozzám tartozott, és nem ezt érdemelte.
- Máris ott vagyok – felelem, és mielőtt kinyomnám a készüléket, már úton is vagyok az említett helyszín felé. Jess öt nappal ezelőtt tűnt el. Nem kezdtem azonnal idegeskedni, csak miután jelentették, hogy New Yorkban látták őt. Sosem lépett volna le egy szó nélkül Philadelphiából, ebben biztos vagyok. Olyannyira függött tőlem, hogy fél napra sem volt hajlandó magamra hagyni önszántából, és egészen biztosan nem szökött volna egyedül egy másik városba. Ám mire ideértem, már csak hűlt helyét találtam, senki nem látta őt egészen mostanáig.
Hosszú, ruganyos, légies léptekkel szelem át az utat a parkolótól az épületig, de mielőtt elérném azt, Edward jelenik meg a terebélyes, kétszárnyú ajtóban, majd határozottan felém indul. Talán jobb is így, nem sok kedvem volt besétálni isten házába. Még ha nem is égnék azonnal porrá odabent, általában kellemetlenül érzem magam templomokban. Egy újabb paranoia? Kicsit félreállok, hogy a párosunk ne keltsen nagy feltűnést, majd a férfinek szegezem türelmetlen kérdéseimet.
- Megvan már a halál oka? Hol van a test? - fojtott hangon szólalok meg ugyan, de csak túl későn veszem észre, hogy az egyik pad, és az azon ücsörgő nő még így is hallótávolságon belül maradt. Csak egy pillantást vetnék rá, felmérve, hogy vajon jelent-e bármilyen kockázatot, és már terelném is odébb Edwardot, de ahogy a tekintetünk egymáséba fúródik, egy kisebb szellőnek hála pedig megérzem az illatát, egy másodperc erejéig megdermedek. Aztán irányt váltva megindulok inkább felé. Hmm... az illat erősödik. Ez a tiszta, csábító aroma eltéveszthetetlen. Majdnem biztos vagyok benne, hogy egy spiritisztával van dolgom.
- Üdvözletem, hölgyem – biccentek neki, majd az üdvözlés viszonzását sem várva meg, leülök mellé. - Mondja csak, látott bármi különöset erre mostanában? - Ezt értheti a környékre is, amennyiben régen itt üldögélne, vagy a képességeire is... Egy médium éppen ott, ahol a ghoulomat megtalálták, ez nem lehet véletlen. Ha szerencsém van, tud valamit, amit én még nem.
- Uram... a lány... a lány arra van – ér utol Edward is, és bizonytalanul billen egyik lábáról a másikra, miközben a katedrális hátsó része felé mutat.
- Tapadh leith – mondok köszönetet az anyanyelvemen, gondolkodás nélkül egy kisebb főhajtással. - Egy pillanat és csatlakozom, csak ellenőrzöm a lehetséges szemtanukat – fordulok tekintetemmel ismét a szőke felé.

Készítette Hector

Re: Alex & Salyna Hétf. Aug. 24, 2015 2:17 am

Nem nagyon tolonganak ilyenkor errefelé. Csupán a megfáradt lelkek magányos időszaka ez. Nomeg persze az olyanoké, akik azt hiszik, hogy ha éjjel suttogják imáikat egy szent helyen, akkor az gyorsabban elér a címzetthez. Igazából még soha nem gondoltam bele abba, hogy vajh a mennyei lényeknek számít-e a napszak...ha találkozom valaha eggyel akkor megkérdem tőle.
Elhatározom, hogy ideje lenne indulni. Hiszen amit látnom kellett, azt látnom. Hamarosan megjelennek a nap első sugarai a horizonton. Én pedig? Elsétálok a kedvenc éjjel-nappali pékségembe, szépen bevásárolok, és igyekszem aludni legalább 3-4 órát, mielőtt be kell mennem a kórházba. Az ember azt hinné, kevesen vagyunk a szakmában, de bármilyen hihetetlen...néha nekünk is kell aludnunk.
Egy férfit követek a tekintetemmel. Lábaim egy pillanatra megmerevednek..csupán ez akadályoz meg abban, hogy elinduljak az épülettől hazafelé. Különös és megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába. Nem kell hosszan fejtegetnem, a válasz egyszerű: maradnom kell. A kérdés az csupán, hogy meddig?
Kinyújtóztatom mindkét lábam, lassan mozgatva lábfejeimet, mire egy különös tekintet fúródik az enyémbe. Egy kellemes arcból tekint rám a szempár, de nem fiatal szempár és főleg nem emberi szempár. Lehunyom a szemeimet. Néha így többet látok mintha nyitva vannak. Minden embernek, léleknek ha úgy tetszik...lenyomata van. De ő? Mozdulatai, a szemeiből sugárzó idő súlya...mind mind apró részletekből alkotják meg a vámpírt. Oldalra biccentem a fejem, hogy megnézzem magamnak. Talán illene megijednem, talán tanácsosabb lenne elmennem, de tudom, hogy tudja, hogy hallottam a kérdéseit. Ennél fogva, nem lenne értelme ha menekülőre fognám. Egy ragadozó elől pedig nem sok értelme van a futásnak.
Annál inkább meglep azonban, hogy felém indul és még hellyel is kínálja magát. Lám-lám, a magabiztossága vagy netán a kíváncsisága erős lehet.
- Üdvözlöm... - mondom halkan, de azért érthetően.
Nem szólítom sehogy egyelőre, pedig talán ő az a bizonyos Alex, aki a fiatal nő utolsó gondolata volt. Így már viszonylag érthetőbb a vér jelenléte a történetben. Azonban ha keresi, akkor feltételezem nem ő a gyilkos sem. Csupán a tanácstalan..öhm...gazdi.
Kérdésén éppen hogy nem mosolyodom el. Most mondjam azt, hogy én mindig csupa különös dolgot látok? Persze, sejtem mire céloz. De csupán az igazat tudom neki mondani.
- Sok olyan dolgot látok, amelyek a legtöbb esetben a különös kategóriába tartoznak, de...nem rég érkeztem csak. - mondom a jellegzetes félmosolyommal.
Ideje sincs reagálni, mert a másik férfi, akin mindenféle különleges képesség nélkül látni lehet az idegességet, megszólal. Istenem...a nő. Hát itt van?! Az nem lehet. Ez a férfi bizonyára csak egy véletlen figura egy másik történetből, amihez nekem nincs közöm.
Amikor azonban szemtanúként emleget, felhúzott szemöldökkel nézek rá. Hm, most legyek szenyó vagy ne? Bár túl idegesnek látszik.
- Talán ha elmondaná, hogy mégis mire gondol konkrétabban, akkor alaposabb választ tudnék adni a kérdésére. - hangzik végül és még egészen ártatlanul is.
Egyszerűen nem tehetem meg, hogy beleártom magam a dolgaiba. Ha valóban van itt egy halott lány, akkor tudom kit kell felhívni, és valószínűleg még a nap folyamán alaposabban is szemügyre fogom venni az illetőt. Aztán írhatom róla a kimerítően hosszú jelentést.
- Megmondaná a nevét? - nézek rá újból.
Csak nem tudom magam visszafogni, pedig az összes vészvillogóm pirosan izzik. Reggelit kell vennem, haza kell mennem aludni. És egyébként is...komolyan egy vámpírral akarok beszélgetni a veszteségéről? A bizonyosságra van szükségem, igen. Ha nem Alexnek hívják, akkor tényleg semmi közöm az egészhez. Akkor teljesítem állampolgári kötelességemet, kihívom a rendőrséget, és folytatódhat a napom a szokásos medrében. Ez ugyan lelketlenségnek tűnik, de ez New York. Az én szakmámban pedig több az egy főre jutó holttestek száma mint a ravatalozóban.
Kinyújtóztatom a karjaimat is. Az alváshiány mindig fáj. Igen fizikálisan is.
- A barátja túl ideges. Ez megijeszti azokat, akik hamarosan ki fognak jönni azon az ajtón. - bökök a fejemmel a katedrális bejárata felé.
Továbbra is határozottan azt gondolom, hogy el kellene mennem. Most. Mégis..keresztbefonom lábaimat és várom, hogy ez az ifjú testbe zárt idős szellem megszólaljon.

Re: Alex & Salyna Vas. Szept. 13, 2015 2:45 pm

True detectives?

Salyna & Alexander

Kinézet

Szavak száma: 413

Elnézést a késés miatt

Ha lehetett is eddig bármi kétségem afelől, hogy egy spiritisztához van éppen szerencsém, a megjegyzésével az is szertefoszlik. Hacsak nem bolond a leányzó, elég valószínű, hogy a kétértelmű szavai az ilyen-olyan látomásaira értendőek. Bólintok, ezzel is jelezve, hogy tudomásul vettem.
- Egy médium, ha nem tévedek – állapítom meg fennhangon is, és már ez a rövidke mondat is, mely elhagyja ajkaimat, szinte éget az erőteljes, skót akcentustól. Néhány pillanatig elgondolkodva fürkészem a nő arcát, azon morfondírozva, hogy vajon mennyit is mondjak el neki. De tekintve, hogy az imént könnyen kihallgathatta a gyors beszélgetésünket Edwarddal, nem hiszem, hogy lenne értelme kerülgetni a témát.
- A nevem Alexander. Alexander MacLean – mutatkozom be első körben enyhén hivatalos hangot megütve. Közvetlenebb körülmények között, ha például egy bárban akadunk össze, talán csak Alexet mondtam volna, ahogy a hozzám közel állók is szólítanak, de ez itt gyakorlatilag egy gyilkosság feltételezett helyszíne, a nő pedig tudhat valamit, és mindez automatikusan hozza elő belőlem a távolságtartóbb énemet.
- Azt hiszem, a drága jó Edwardnak minden oka megvan arra, hogy ideges legyen – bólintok, és ami azt illeti, én is egyre feszültebbé válok, ahogy a nap lassan felkúszik az égre. Hiába az UV-tűrő képességem, mindig az éjszakákat fogom előnyben részesíteni. - Ami pedig a hívőket illeti... – bökök fejemmel az épület felé. - Egy kis ijedelem sosem árt. - Tekintve, hogy egy hulla van a templom mögött, nagyon helyesen teszik, ha félnek. Felállok a padról.
- A korábbi kérdésére válaszolva: egy közeli barátom néhány nappal ezelőtt eltűnt, majd ma reggel itt találtak rá – legyintek kezemmel abba az irányba, amerre időközben Eddie is eloldalgott. - Talán látott vagy hallott valami gyanúsat, ami segíthet nekünk megfejteni, hogy mi történhetett vele – pillantok le újra a nőre. Fogalmam sincs, mióta ülhet itt, természetesen meglehet, hogy az ég világon semminek nem volt tanúja. A megérzéseim azonban mást súgnak. Oka van annak, hogy itt van, ilyen kora hajnali órában, ahol Jessicát is megtalálták. Hisz egy látó esetében általában a véletlennek is megfejthető magyarázata van. Ha eddig esetleg nem is látott semmit, talán majd most fog.
- Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha velem tartana – mondom ki hangosan is a következtetésemet, és a nő felé nyújtom a kezemet, hogy felsegítsem a padról, és hátra kísérhessen Jesshez. Nem lehetek benne biztos, hogyan is működik ez a dolog náluk, meg kell érintenie valamit, hogy látomást kapjon, vagy sem, de most itt az alkalom, hogy kipróbáljuk, hisz bármilyen segítség jól jöhet, hogy kiderítsük, mi történt a szolgámmal.

Készítette Hector

Re: Alex & Salyna Szomb. Szept. 19, 2015 4:09 pm

Elgondolkodom a kijelentésén. A nyilvánvalón nincs mit tagadnom, és eltitkolni sem tudom előle, hogy mi is vagyok. Nem mintha szégyellném vagy rejtegetném...egyszerűen csak a biztonságos életre törekszem. Már amennyiben a jelenlegi annak mondható. Az akcentusa igen erős. A szigetekről származik, méghozzá valahonnan északról. Vajon mi hozhatta őt ide? Talán ugyanaz ami engem idáig Oroszországból. Egy másik élet reménye.
- Nem téved. - felelem végül - Ebből gondolom, hogy nem véletlenül jött ide hozzám. Bár talán nem volt teljesen tudatos.
Sokan valóban nem tudnak arról, miért is keresik a hozzám hasonlók társaságát. Mindannyian jó hallgatóság vagyunk, mert sokszor a megoldások megbújnak a kimondott szavak mögött. Senki nem tud egész életében hallgatni. Legyen akármilyen hosszú az az élet, pillantok félszemmel a férfira.
Biccentek a bemutatkozásra, bár az idegszálaim vigyázzban állnak. Ő lenne az az Alex akit a lány annyit emlegetett? Nem tudom biztosra mondani, amíg meg nem érintem őt. Ha valóban köze van a lányhoz, akkor a két emlék összekapcsolódna. Legalábbis eddigi ismereteim szerint.
- A hangjából a skót felföld zamata árad, Alexander. - mondom ki végül ami fogalmazódik egy ideje - Szólítson Salyna-nak.
A teljes nevem momentán teljesen lényegtelen. Ebben a történetben ő sokkal fontosabb szereplő mint én. Elmosolyodom a hívőkre gondolván. Ez is egy meghatározási forma. Az ijedelem.
- Az ijedt ember mindig bonyodalmakat okoz Alexander. Amíg a nap teljesen fel nem kel, addig mindenkiben a rosszat sejtik. Még csak az sem kell ehhez, hogy az illető bármi rosszat tegyen.
Érdeklődve hallgatom, ahogy az eltűnt barátját emlegeti. Bár meghökkenek, hogy itt találtak rá. Ezt a helyet nem láttam. Nem ezért vagyok itt. Megnyugodni jöttem ide, erre pont vele találkozom a helyszínen. De mégis miért hozták volna ide azt a nőt?
- Ha arra kíváncsi történt-e bármi szokatlan mióta itt ülök, akkor a válaszom nem. Teljesen nyugodt és békés volt minden. - mondom őszintén - Látta már a testet?
Ez igazán fontos kérdés. A lánynak kitépték a szívét, és elég kegyetlen halált halt. Félt attól, aki ezt tette vele, de nem volt számára idegen. Kicsit tétovázom azon, hogy elfogadjam-e a felém nyújtott kezet. A dolgokat amiket látok, sok esetben egyáltalán nem tudom irányítani. Így inkább eltekintek tőle és egyedül állok fel.
- Talán ezzel még várnunk kellene, Alexander. Inkább menjünk. De ígérni nem tudok semmit. - mondom szomorkásan.
Ha látom, hogy ez a nő valóban fontos volt neki, hogy tényleg semmi köze nincs a halálához. Akkor...akkor talán megérintem, és el is mondom neki amit tudok. De amíg nem tudom őt hova tenni, jobb ha eltitkolom előle az információkat.
- Közben talán mesélhetne nekem a...barátjáról. Ha segítséget vár tőlem, ahhoz magának is segítenie kell nekem.
Szeretném tudni, hogy miféle kapcsolatban álltak. Az biztos, hogy a nő ragaszkodott hozzá. És ugye itt van a vér is.
- És javaslom, hogy ne hallgasson el semmit vele kapcsolatban. - indulok el - Gyakran a lényegtelennek hitt dolgok a legfontosabbak.

Re: Alex & Salyna Vas. Szept. 20, 2015 6:52 pm

Salyna & Alexander

True detectives?

Hát persze, hogy nem tévedek, de örülök, hogy szóban is letisztáztuk a dolgot, így nem kerülhet sor félreértésekre. Annak viszont nem érzem semmi szükségét, hogy a vámpírságom tényét is megemlítsük, hisz a származásából fakadóan minden bizonnyal már akkor tudta, mi vagyok, amikor korábban kiszúrtam őt a padon a katedrális kis parkjának másik feléről. És véleményem szerint egyelőre az sem érdemel sok szót, hogy határozott szándékkal, tudatosan, vagy véletlenül léptem-e éppen hozzá. Ha minden jól megy, hamarosan ki fog derülni, mennyi szerepe volt ebben az egészben a véletlennek.
- Valóban onnan származom. Jó füle van, gràdhach – bólintok, miközben az anyanyelvemen szólítom őt kedvesemnek. - Egész pontosan Aberdeenből. Járt már ott valaha? - kérdezek rá, hisz talán ez lehet a magyarázata, hogy egy ilyen fiatal, halandó nő ilyen könnyedén felismeri az egyébként valóban árulkodó akcentusomat. - De ön sem tősgyökeres amerikai, Salyna. Orosz talán? - Próbálom behatárolni én is a származását. Mindenképpen szlávnak tippelném, de a bő háromszáz évem ellenére nem sokszor fordultam meg Európa keleti felén, és a nő kiejtése sem beszél úgy magáért, ahogy az enyém, így nem lehetek benne biztos.
Nyilvánvalóan ez nem a legfelelőbb alkalom a bájcsevejre és az ismerkedésre, hiszen ahogy Salyna is megjegyezte, Edward már így is elég ideges, nem mellesleg pedig a ghoulom fekszik holtan az épület mögött. Jessica azonban sajnos már nem siet sehová, a médium viszont még nagy segítségemre lehet, így hát illik néhány percet nekem is rááldoznom az időmből, mielőtt teljesen ismeretlenül letámadnám a kérdéseimmel és követeléseimmel.
Nem értek teljesen egyet az ijedt emberekkel kapcsolatos észrevételeivel, bár lehet, hogy ennek egyszerűen annyi az oka, hogy vámpír vagyok. Bizonyos esetekben a halandók rémülete számunkra igenis jól jön, vagy csak szórakoztat. Abban viszont van igazság, hogy az átlag éjjelente sokkal gyanakvóbb.
- És mi a helyzet magával, Salyna? Szintén nagyobb biztonságban érzi magát, miután felkelt a nap? - kérdezek vissza ahelyett, hogy bármilyen kommentárt fűznék a szavaihoz. Apró, szórakozott mosollyal fürkészem a tekintetét, majd készen rá, hogy megnézzem magamnak a borzalmasnak leírt holtestet, Salynát is meginvitálva, megindulok az épület mögé. Elégedettséggel tölt el, hogy akadékoskodás nélkül hajlandó elkísérni, az azonban már kevésbé van tetszésemre, hogy kérdéseivel mintha egy bűnügyi kihallgatást indítana.
- Ezek a mondatok egészen begyakorlottan hangzottak. Az igazságszolgáltatásban dolgozik? - térek ki a válaszadás elől. Még hogy „ne hallgassak el semmit”! Mintha a vádlottak padján ülnék. Határozottan nincs ínyemre a dolog.
- A lányt Jessicának hívták. Néhány éve ismertem, és elég közel álltunk egymáshoz. Már amennyire egy vámpír, és egy őt vérrel szolgáló személy állhat – válaszolok végül mégis, néhány pillanatnyi habozás után, hisz a bosszúságom ellenére nem szeretném őt félrevezetni. Az említettek tényleg fontosak lehetnek, egyébként pedig minderre a drága spiritisztánk valószínűleg előbb-utóbb magától is rájönne. Nekem pedig nincs semmi takargatni valóm.

Worsening souls frpg

The Monsters among us