Titokzatos megmentőm

Nem tudok semmit rólad, pedig hidd el, szeretnék. Titokzatosságod, hallgatásod, lassan, de biztosan kerget az őrületbe. Három nap. Ennyi ideje élek házadban, egyre kisebbnek érzett szobába zárva, anélkül, ittlétem okára bármilyen magyarázattal szolgáltál volna. Emlékeim homályosak, alig rémlik, mi történt, hogy kerültem ide, s úgy tűnik, egyhamar nem is tudom meg.
Elraboltál. Megmentettél. Magadhoz vettél. Cselekedtél, amint körülöttem ólálkodó veszélynek híre eljutott hozzád, árulók orra elől halásztál el, saját épségeddel mit se törődve, míg én némán dagonyáztam depresszióm mocsarában, összetört világom darabjait siratva, gyászolva a férfit, kit alig ismertem, mégis, mindennél jobban szerettem.
Apám terve hozzám nem jutott el, csak Te, és Ő tudta, mire vett rá, kihasználva, életeddel tartoztál neki, rajtatok kívül nem tudhatja más, mikortól, és miért. Halála után fittyet hányhattál volna egyességetekre, te mégis azt tetted, mit ígértél neki, miért tisztellek, habár nem értem, nem hiszem, okos dolog részedről kockáztatni valaki olyanért, mint én. Mégis, még számomra is nyilvánvaló, többet tudsz rólam, mint én, kell lennie indoknak cselekedeted mögött, valaminek, mit fel nem foghatok, miről tudomást csak úgy szerezhetek, ha hajlandó leszel végre beszélni velem, beavatni, magyarázattal szolgálni, mert eddig nem vetted a fáradtságot egyikhez se. Annyit mondtál csak, megvédesz, ellenségeimtől, önön ostobaságomtól, s ha kell, még magadtól is, megtanítod, hogyan kell élni, boldogulni a világban, mitől atyám születésemtől fogva óvott, hiába volt alig–alig jelen életemben.
Nehéz dolgod van, s lesz ezután is, hisz kezdeti tétova meglepődöttségem lassan tovaszáll, felszínre bukkan énem lázadó oldala, az, mi nem hagyja bezáratni magát, minek kell a szabadság tudata, mi nem hallgat magán kívül másra. Igyekszem elkerülni ezt, mégis tudom, napról–napra egyre jobban bosszantalak, látom szemeidben türelmed fogyását, dühöd szaporodását, és mégis visszafogod magad egyelőre még. De vajon meddig tart még ez az állapot? Mikor fakadsz ki? Hagysz magamra? Az egyre közeledő időpont puszta gondolata is nehéz súlyként ereszkedik mellkasomra, hisz tudom, ha elfordulsz tőlem, menthetetlenül egyedül maradok. Mégis, mindent megteszek, hogy kizökkentselek, mert úgy érzem, másképp sose jön el a pillanat, mikor leülsz komolyan beszélni velem.

//A faj szeretném, ha maradna, minden más, részben még a történet is, változtatható, csak beszéljük meg. Ha megjöttél, dobj meg egy pm–el, nagyon várlak, kiemelten fontos szereped van a karakterem életében. //